kiadoapartman.hu
A legtöbb kiadó apartman Magyarországon!

Termálfürdős települések apartman szállás | Kiadó szállások termálvizes üdülőhelyeken

6 / 3 apartman

Demjén Széchenyi István út 20. apartman

SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK! APARTMAN SZOBÁINK MINDEGYIKE SAJÁT KONYHÁVAL, FÜRDŐSZOBÁVAL RENDELKEZIK! PIHENJEN ÉS GYÓGYULJON A DEMJÉNI GYÓGYVÖLGYBEN! Egész évben szeretettel várjuk! Apartmanházunk Demjén központi részén található, élelmiszer bolt, buszmegálló és a posta közelében. A ház, a két fürdőtől, a Demjéni Barlangfürdő - Gyógyfürdő és a Demjéni Tófürdő között helyezkedik el egyforma távolságra (900-900 m-re), a falu főutcáján. Autóval néhány percre található Egerszalók, ahol további három gyógyfürdő várja a vendégeket, valamint Eger belvárosa 10 km. A Jázmin Apartmanházban teljes felújítás történt, így 2018. áprilisától, igényes, modern szobákban várjuk kedves vendégeinket. Három önálló apartmanban teljesen felszerelt konyha és zuhanyzós fürdőszoba, a Romantik apartmanban sarokkád áll a vendégek rendelkezésére. Az apartmanokban központi fűtés található. Az egész házban ingyenes WiFi elérhető, valamint a vendégeink számára zárt parkolót biztosítunk. Az apartmanok: Romantik apartman: 2 személyes franciaágy, sarokkád, kábel TV, LED TV konyha: jól felszerelt (beépített gázfőzőlap, hűtő, mikró, vízforraló, kávéfőző, edények, tányérok, poharak, evőeszközök stb. ) Komfort apartman 2- 3 személyes franciaágy és egy fotelágy, zuhanyzós fürdőszoba, kábel TV, LCD TV konyha: jól felszerelt (beépített gázfőzőlap, hűtő, mikró, vízforraló, kávéfőző, edények, tányérok, poharak, evőeszközök stb. ) Classic apartman: 2 személyes franciaágy, zuhanyzós fürdőszoba, kábel LED TV konyha: jól felszerelt (beépített gázfőzőlap, hűtő, mikró, vízforraló, kávéfőző, edények, tányérok, poharak, evőeszközök stb. ) Kikapcsolódásként, pihenésként válassza Apartmanházunkat és legyen része vendégszeretetünkben! Legyen a vendégünk! Szeretettel és tisztelettel várjuk Önt és kedves családját, barátait! Kata es Istvan: )

8000,-Ft

fő/éjtől

9 / 1 apartman

Eger Nagy-Eged 11 apartman

Eger történelmi belvárosától 15 perces sétára található a Burg vendégház. Csendes kertvárosi környezetben zárt parkoló, fürdőszobás, színes tv-s szobák állnak a vendégek rendelkezésére. Az épület alsó szintjén a vendégek számának megfelelő étkező, nappali rész és konyha, szolgálja a kisebb nagyobb csoportok és családok kényelmes együttlétét. Itt a számitógépekhez internetes kapcsolatként WIFI használható. A vendégek igénye szerint természetesen reggelit biztosítunk. /MA19006342/

5000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Damjanich utca 80 apartman

Kiadó 3 szobás , 2 konyhás 2 fürdőszobás apartman . 2 db bejárattal . 3 csillagos szálláshely , magas színvonal . Kertben grill , filagoria , bogràcsozó . Konyha teljesen felszerelt. Strand 6-7 perc sétára található .

7500,-Ft

fő/éjtől

11 / 1 apartman

Bogács Ibolya u.3 apartman

Jöjjön és töltsön el pár felejthetetlen napot nálunk és élvezze vendégszeretetünket. Nyugodt, csendes utcában lévő vendégházunkban felüdülés lesz minden eltöltött perc. Garantáljuk, hogy szobáink tisztaságával elégedett lesz! Rendezett kerttel és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját!

9000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Eger Madárkút utca 2 apartman

Jöjjön és töltsön el pár felejthetetlen napot nálunk és élvezze vendégszeretetünket. Nyugodt, csendes utcában lévő apartmanunkban felüdülés lesz minden eltöltött perc. Garantáljuk, hogy szobáink tisztaságával elégedett lesz! Friss reggelivel, rendezett kerttel és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! A Covid 19 ellen ózonos fertőtlenítés mindannyiunk egészsége érdekében.

10000,-Ft

fő/éjtől

12 / 4 apartman

Magyarhertelend Vadrózsa utca 10 apartman

Legyen Ön az első, aki a teljes új szállásunkat igénybe veszi! Jöjjön el, a Mecsek lábánál lévő Magyarhertelend-i AMAZONAS APARTMANHÁZBAN, ahol 1 db 2 fős, 2 db 3 fős, és 1 db 4 fős apartmanban kellemes, pihentető kikapcsolódást tölthet el. Közvetlen a Termálfürdő és Szauna park szomszédságában épült az APARTMANHÁZ. Minden apartmanunk külön bejáratú, jól felszerelt konyhával, saját fürdőszobával, wifivel, tv-vel, terasszal rendelkezik, melyeket önállóan is igénybe vehetnek 2-3-4 fős családok, 3 féle Szépkártya elfogadó helyként. Felüdülés lesz minden eltöltött idő, mert az AMAZONAS APARTMANHÁZ baba barát, saját zárt parkolóval, grillező, bográcsozó kültéri főzőhellyel, étkező boxokkal, pihenő udvarral, rendezett kerttel és sok - sok szerettel várjuk családos és baráti társaságokat, ajándék üdvözlő itallal, csokoládéval és korlátlan tea fogyasztással.(4 éjszakás foglalásnál kedvezményben részesűlnek. )

12000,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Zalaegerszeg alsojankahegyi u. apartman

havi bérleti díj személyenként hosszú távú bérlés esetén! Újonnan felújított Zalaegerszegi házunkban 4 szoba kiadó, melyek 2 fürdőszobával, 2 WC-vel, és 2 felszerelt konyhával rendelkeznek, és 1, 2 3 és 4 személy elhelyezésére alkalmasak egyidejűleg. Szálláshelyünkön összesen 8 főt tudunk fogadni, a közös helységek használati megosztásával. A szobák külön, és csoportok részére egyaránt foglalhatóak, akár az egész ház is bérelhető. Az épület csendes, mégis központhoz közeli helyen található. A ház udvarán belül a parkolóhasználat biztosított. 15. 000 Ft/fő/éj

9000,-Ft

fő/éjtől

12 / 1 apartman

Siófok Horgony u. 7. apartman

Siófok központjában, a Balaton-Sió-öbölben igényes kertes nyaralóház egész évben kiadó 2-12 személynek. Igény szerint wellness (finn, infraszauna) használható. A nyaraló szerencsés fekvésének köszönhetően két strand, a vitorlás- és hajókikötő, a szórakozónegyed, a Fő tér, vasútállomás stb. csupán 5-7 perces sétával elérhető. Pihenésre vágyó családoknak, a horgászatot és a vitorlázást kedvelőknek különösen ideális hely. Tágas hálók, három fürdő (sarokkád, masszázs zuhany, mosógép), két külön WC, wellness részleg, klíma, távirányítós aluzsaluzia, terasz kerti bútorokkal, a zárt kertben grillezési, bográcsozási lehetőség, ingyenes wifi, biztonságos parkolás szolgálja a vendégek kényelmét. Állatbarát szállás, kisállat hozható. Legközelebbi étterem, élelmiszerbolt, halsütő, kerékpárkölcsönző: 150 m. Balaton: 20 m. SZÉP kártyát (OTP, K&H, MKB) elfogadunk.

5000,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Siófok Május 1.u. apartman

Apartmanunk egész évben kínálja kiadó szobáit Siófok nyugodt, külvárosi részén, Balatonszéplak-felsőn a Május 1. utcában. A szállástól a Balaton legközelebbi nyilvános strandja kb. 10 perc laza sétával elérhető. A szállás 3 szobával, két fürdőszobával, konyhával étkezővel rendelkezik. Összesen 8 fő befogadására alkalmas. A konyha mikrohullámú sütővel, gáztűzhellyel, kenyérpirítóval, hűtőszekrénnyel felszerelt. A kertben grillezési lehetőség is vendégeink rendelkezésre áll. Siófok központja 2,5 km-re, Balatonszéplak-felső vasúti pályaudvara pedig a szállástól 300 méterre van. A szállástól pár percnyire pékség, zöldséges, ill. kisbolt található. Áraink: Előszezon: június 30.-ig: 6500 ft/fő/éjszaka Főszezon: július 1-től augusztus 31.-ig 7500 ft. /fő/éjszaka A szállás foglalásakor 20 % előleg befizetése szükséges!

7500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Fürdő utca 2. apartman

Apartmanunk, a Fortuna7 Hajdúszoboszlón található a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Fürdőkomplexum közvetlen tőszomszédságában a Mátyás Király sétány 6. szám alatt, az első emeleten. Az apartman igényes, legmagasabb színvonalnak, kényelemnek felel meg, amelyhez légkondicionáló, wifi és terasz tartozik. Az év minden napján üzemel. Díjmentes parkolási lehetőség az apartmanhoz tartozó teremgarázsban. A apartmanház földszintjén étterem, cukrászda, üzletek és pénzváltási lehetőség szolgálja a vendégek igényeit. Lehetőség van a házon belül működő étteremben félpanzió vagy teljes panzió igénybevételére is. Várjuk szeretettel vendégeinket!

12000,-Ft

fő/éjtől

14 / 4 apartman

Siófok Beszédes József sétány 16. apartman

Vendégeink szórakoztatását, kényelmét segíti szolgáltatásaink és a vízpart közelsége! A Villa-A Siófok kedvelt üdülő részén az Aranyparton helyezkedik el. A parttól mindössze 50 m-re. A Sió Pláza, Főtér, Víztorony, Petőfi sétány 1km-re található. Vendégeink 2 fős studio apartman valamint 3-4-5 fős kétszobás apartmanok közül választhatnak. Apartmanjaink földszinti teraszosak vagy emeleti erkélyesek. Egyes apartmanjaink Balatoni panorámával rendelkeznek. Apartmanjaink saját konyhával, fürdőszobával rendelkeznek. Klímával felszereltek. A kikapcsolódni vágyókat a napozó udvarban egy kis hűsítő medence várja. A ház előtt, illetve az udvaron ingyenes parkolási lehetőség van.

8000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Klára u 39. apartman

Siófok Balaton Széplak-felsőn a Klára utcában a Balaton parttól kb. 350 m-re az Ezüstpart központjához és szabad strandhoz közel mégis csendes, rendezett, aszfaltos utcában egy 2 szintes NYARALÓ földszinti apartmanja KIADÓ a nyári hónapokra, akár hetekre is! Elhelyezkedése tökéletes pihenési és kikapcsolódási lehetőséget nyújt mind a nyugalomra vágyóknak, mind az aktív pihenés kedvelőinek. A néhány percre levő Balaton parton sekély víz nyújt biztonságos fürdést a kicsiknek. Vendégeink részére díjmentes parkolást biztosítunk a ház előtt és az udvarban. Az apartman különleges, csalogató fekvésének köszönhetően bicikliseink számára is kitűnő választás lehet, mivel a Balaton körüli kerékpárútba könnyedén be tudnak csatlakozni, megkoronázva az ittlétüket! Autóval néhány percnyire található a zamárdi kalandpark, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Balatonszéplak Alsón és Felsőn egyaránt mindenki megtalálhatja a kedvére való fogásokat. Különleges halfogásairól híres Öreg Halász Vendéglő mindössze 2 km-es távolságra van, ahol ínycsiklandó halas, magyaros fogások várják Önöket. A közelben vásárlási lehetőségek is adottak: ABC, dohánybolt, strandcikkek és fagyizók. Siófokon ami 3-4 km-re van található a Galerius meleg vizes élményfürdő, aquapark, extrém-park. Színes programok, koncertek széles választéka várja a vendégeket. Hajókázási lehetőség, horgászni és kerékpározni lehet a tó körül. Vasútállomás, autóbusz állomás gyalog néhány percre található. Kérdésekkel, foglalással kapcsolatosan kérem keressenek a hét minden napján!

6750,-Ft

fő/éjtől

20 / 5 apartman

Siófok Fő ut 153 apartman

Balatontól 350m-re, belváros közeli apartmanunkba várjuk vendégeinket. Apartmanunk ősfás, nagy zárt kerttel, közös konyhával, fedett terasszal, Free WIFI-vel rendelkezik, a ház előtti parkolás ingyenes. Szeretettel várjuk párok, családok, baráti társaságok foglalását (nem bulizós hely). A 2 fős, 4 fős, 2 fős, 5 fős, 6 fős apartmanok saját fürdővel rendelkeznek, az 5 fös és 6fös apartmanhoz saját konyha is tartozik, a többi apartman a közös jól felszerelt konyhát használhatják. Bolt, étterem a közelben, de egy kilométeren belül elérhető a Petőfi sétány móló, víztorony is.

2800,-Ft

fő/éjtől

12 / 1 apartman

Vásárosnamény Gólya sétány 21. apartman

Szeretnél tengerparti környezetben pihenni/bulizni a Tisza-parton? Barátaiddal, családoddal üdülőházunkba várunk Benneteket! Tisza-parti, tengerparti stílusban berendezett 12 személyes üdülőházban várjuk vendégeinket: egy kétágyas, két háromágyas és egy négyágyas szobával, amerikai konyhás nappalival, erkéllyel, két fürdőszobával és közösségi térrel.

3333,-Ft

fő/éjtől

29 / 7 apartman

Bogács Viola utca 23. apartman

A bogácsi Viola Apartmanház közös kerti konyhával, bográcsozási és jakuzzi lehetőséggel továbbá ingyenes wifivel és parkolóhelyekkel várja vendégeit, a termálfürdőtől mindössze 900 méterre. A modern berendezésű apartmanok síkképernyős TV-vel, illetve saját konyhával, étkező résszel és fürdőszobával vannak felszerelve. A vendégek számára hajszárító, törölköző, kávéfőző, hűtőszekrény és mikrohullámú sütő is biztosított. A felső emeleti apartmanok erkéllyel is rendelkeznek. Bogács települése nem csak a termálfürdő és az erdő közelsége miatt vonzó a turisták számára, de a jellegzetes domboldalba vájt boros pincéiről is híres. A falu hangulatát egyedülálló borai, magyaros ételei és az élő-zenés estek alapozzák meg. A Bogácsi kilátó, melyről megcsodálható a település csupán 600 méterre található a szállástól. A környéken számos túrázási és kikapcsolódási lehetőség akad, a történelmi jelentőségű megyeszékhely, Eger 17 km-re található (kb. 20 perc), Mezőkövesd városa pedig mindössze 10 percnyi autóútra van Bogácstól. Zsóry, Egerszalók és Demjén fürdői fél órán belül megközelíthetőek. Rengeteg izgalmas úticél található a térségben, többek között Lillafüred, Heves, Jászárokszállás, Miskolctapolca, Szilvásvárad, Bükkszék és Tiszafüred, melyek körülbelül 1 órás autóutat igényelnek.

8000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Szentgotthárd Deák Ferenc utca 16 apartman

Szentgotthárd központjában található az apartman, mely önellátó szállást kínál minden kedves vendége számára. Alapterülete: 58m² Szobák száma: 2 db (különálló szobák) Férőhelyek száma: max 6 fő (2 db franciaágy 1 db kanapéágy) Felszereltség: teljesen felszerelt konyha (mikrohullámú sütő, sütő, vízforraló, mosógép, hűtő), a fürdőben kád található, síkképernyős TV, ingyenes WIFI az egész lakás területén és ingyenes a parkolás is. Ideális szállás olyan vendégek számára, akik a város centrumában szeretnének, jó áron megszállni. További előnyei közé sorolható a jó elhelyezkedés és kedvező ár mellett, hogy a vendégek egy teljes lakást kapnak, annak minden előnyével. A saját, teljesen felszerelt konyhában, könnyedén megoldható egyszerűbb ételek elkészítése. Remélem elnyerte tetszését az apartman! Sok szeretettel várjuk Önöket. : )

5983,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Eger Váci Mihály u 1 apartman

Töltsön el nálunk egy pár napot és élvezze vendégszeretetünket, nyugodt, csendes kertvárosi környezetben. Az apartman nagy alapterületű (72m2) nagycsaládoknak, baráti társaságoknak nagyon megfelelő. Tetőtéri, kölönbejáratú, egy légterű, mely magába foglalja a nappalit, hálót, étkezőt és konyhát. A fördőszoba is nagy, asszimetrikus káddal, bide, wc, és mosógéppel ellátva. Az apartman teljes felszerelésű: -TV, rádió, CD, WiFi, -a konyha elektromos háztartási készülékel ellátott, edények és étkészlet megtalálható. A fürdőszobában törülköző és hajszárító van. Gyerekeknek társasjátékok, felnőtteknek kártya, sakk, póker a szobában megtalálható. Érkezéskor üdvözlő itallal ( egy üveg egri bor) köszöntjük vendégeinket. A kertben pihenni, bográcsozni, játszani lehet. Eger városban és környékén sok a kirándulóhely, és a melegvizű gyógyfürdő. Ajánlunk programokat, és nevezetességeket Egerben és környékén! Szerettel várjuk minden kedves vedégünket. Nyugodt, csendes utcában lévó apartmanunkban feludulés lesz minden eltóltott perc.

6000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Eger Maklári u. 5-7. apartman

BRILL APARTMAN FIATALOS, MODERN, TISZTA, MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTŐ, MINŐSÉGI, BELVÁROSI APARTMAN! Eger belvárosában a Dobó tértől 5 percnyi kényelemes sétára várjuk Önöket MODERN, FIATALOS, ELEGÁNS stílusban berendezett Apartmanunkba! A BRILL Apartman összesen 4 fő részére tud szálláshelyet biztosítani! Apartmanunk egyszerre csak egy családot, vagy baráti társaságot fogad, így egy időpontban más nem tartózkodik az apartmanban. A hálószobánk kényelmes nagy francia ággyal, LED TV-vel, ingyenes WIFI-vel van felszerelve! Az apartmanban található a minden igényt kielégítő, jól felszerelt konyha - mikró sütő, hűtő, kenyérpirító, főzőlap, kávéfőző, vízforraló valamint a szükséges edények -. Apartmanunk egy légterű, ami azt jelenti, hogy a hálószoba - nappali – konyha nincs egymástól fizikailag elválasztva! A nappali részen található egy kényelmes sarok kanapé ami 2 főnek biztosítja a kényelmes, nyugodt pihenést! A fürdőszobában található a mosdó, és a zuhanyzó! Külön helyiségben pedig a wc kézmosóval! Vendégeinket tiszta ágyneművel és törölközőkkel várjuk, hajszárító is a vendégek rendelkezésére áll! Előzetes egyeztetés alapján babágyat, fürdető kádat, etető széket is tudunk biztosítani. Kertrész kis terasszal is tartozik az apartmanhoz, ami egy kellemes reggeli elköltésére ideális lehet. APARTMANUNKBAN A DOHÁNYZÁS SZIGORÚAN TILOS! . mert ez egy kis kedves, tiszta otthon! Apartmanunk belvárosi elhelyezkedésének köszönhetően Eger híres és látogatott helyszínei, nevezetességei gyalogszerrel is könnyen megközelíthetők. Így például a híres Török fürdő, Termál vizes Strandfürdő, Makovecz Imre által tervezett Bitskey Aladár sportuszoda, Egri Vár 5 perc, a Dobó tér, Végvári Vitézek tere 10 perc kellemes sétával elérhető. A természet és a borok kedvelőinek is csak 25 perce van szükségük, hogy a számos programmal, és a híres egri pincékkel vendégeit váró Eger Szépasszonyvölgyet elérjék. Eger város nevezetességei ill. a Szépasszonyvölgy pincéi kényelmesen városnézős, hangulatos kisvonattal is elérhetők. Legyen a vendégünk, várjuk sok szeretettel!

6000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Ráckeve Alsó dunasor 4 apartman

A Ráckevei Duna-ág nyugalmat árasztó környezete ideális hely a teljes pihenésre. A HÁZÁRA! 45000 /nap Kiadó nyaraloink környezetében számtalan program, lehetőség adódik, részint víz, részint a környezetből adódóan. A horgászat, nyaralás, aktív pihenés és a vízitúrák szerelmesei több helyszínen hódolhatnak hobbijuknak a pihenésük során. A vízparti nyaraló gondozott kertjében megtalálnak mindent, napozó ágyak kerti grillező kültéri teraszon konyha teljesen felszerelve. stb JULIUS 15-AGUSZTUS 30 ig MINIMUM EGY HÉT EGYBEN! Kiadó dunai vízparti nyaralóink is ebben a városban találhatóak. Amennyiben nem csak a dunai horgászat érdekli, szívesen körbe nézne Ráckevén a nyaralása alatt, ezeket a látványosságokat ajánljuk Önnek: nak mindent: napozóágyak, kialakított tűzrakóhely, kerti garnitúra stb.

9000,-Ft

fő/éjtől

30 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Hóvirág 77 apartman

9 db apartman+közöségi hely felszerelt konyhával+fedett kerti grill és bográcsozó a bambuszkertben+zárt őrzött parkoló+központi klíma+wifi Kiváló lehetőség csoportok, baráti társaságok, nagyobb családok számára. Maximum 30 fő (8×3 fő és 1x6fő apartmanok)

6666,-Ft

fő/éjtől

2 / 1 apartman

Bük, Bükfürdő Pipacs sor 7. apartman

Kedves leendő Vendégeink! Várjuk önöket Bükfürdőn a gyógyfürdőhöz közel, jól felszerelt apartmanjainkba, amelyek saját fürdőszobával ill. saját terasszal vagy erkéllyel rendelkeznek.

4500,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Mátyás király u. 15 apartman

Siófok közkedvelt Aranyparti részén található önálló nyaraló. Platánokkal szegélyezett nyugodt csendes utcában öröm lesz a kikapcsolódás. Baráti társaság, vagy család részére ideális hely. 3 szoba 2-2 ággyal, fürdőszoba, plusz külön wc, konyha teljes felszereléssel, tágas nappali és nagy terasz áll a vendégek rendelkezésére. Zárt parkoló, grillezési lehetőség. 200 méteres körzetben szinte minden megtalálható, ami a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz szükséges. Strand 50m, étterem 30m, CBA 50m, egyéb bevásárlási lehetőség 50m. Minimum 3 éjszakás foglalás.

9166,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Tiszakécske Harkály u. 55. apartman

Tiszakécske üdülőterületén szép környezetben az élő Tisza strandjához és a Termál fürdőhöz közel nyaraló kiadó. Maximum 11 fő részére. 5 hálószoba, nappali(Digi tv), 3 fürdőszoba, 2 terasz, felszerelt konyha, parkosított kert. Ingyenes parkolási lehetőség udvarban és a ház előtt. 11000 Ft/fő/éjszaka. Foglalható éjszakák száma minimum 3 éjszaka!

11000,-Ft

fő/éjtől

13 / 4 apartman

Hajdúszoboszló Kossuth utca 73 apartman

A ház négy lakrészből áll. A Kossuth u. és Attila u. sarkon van. Minden lakrész, külön fürdőszobával rendelkezik, Tv. -vel, hűtővel ellátott. Zárt parkoló, ingyen biztosított. A városközpont 800 m. Aqua Palace és a városi strand, 1200 m. gyalog 15 perc. Családoknak, baráti társaságoknak ajánlom. A kerthelyiség kiválóan alkalmas grillezésre, szabad programra. A várósi gyógyfűrdő egész napos programot nyujt, étkezési lehetőségekkel. A megyeszékhely ( Debrecen) 20 Km-re található, mely további időtöltést kinál. Teltház esetén családon belül több szállásajánlatot is tudunk biztosítani.

6000,-Ft

fő/éjtől

6 / 2 apartman

Bük, Bükfürdő Béke u. 11. apartman

Vendégházunk csendes, virágos utcában, a Béke u. 11. szám alatt, a városközponttól 100 méterre, a Gyógyfürdőtől 2 km-re helyezkedik el. Két különálló épületből áll. Az apartman kompletten felszerelt, klimatizált, mozgáskorlátozottak részére is ideális. A főépületben, igényesen berendezett, klimatizált 2 ágyas, pótágyazható szobák találhatók, minden szobához külön fürdőszoba, erkély tartozik. Egész évben szeretettel várjuk pihenni és gyógyulni vágyó kedves vendégeinket!

6000,-Ft

fő/éjtől

9 / 2 apartman

Hajdúszoboszló Pávay Vajna utca 36. apartman

Az apartmanház a strandfürdő auqa park felőli bejáratától 350 méterre található, olyan közel, hogy kertből már látszik és hallatszik a csúszdapark. A Mátyás Király sétány, ahol az éttermek, a bazársor, továbbá a vidámpark szintén közel, kb. 5-600 méterre található. A kétszintes épületben szintenként 1-1 klimatizált (hűtő-fűtő) apartman található, teljesen elkülönítetten, külön bejárattal. A klimatizált (hűtő-fűtő) apartmanokban 2-2 hálószoba, fürdőszoba, konyha-étkező, nappali egy kihúzható kétszemélyes kanapéval, és terasz található. A földszinti apartman közvetlen kertkapcsolattal és 7 ággyal, míg az emeleti apartman terasszal bír és 6 ággyal van ellátva. A szobákban falra szerelt LCD TV található kábelcsatornákkal. Ingyenes WIFI bíztosított. A konyha modern háztartási gépekkel van felszerelve, kenyérpirító, vízforraló, mikrohullámú sütő, kávé-és teafőző, hajszárító, vasaló, mosógép megtalálható az apartmanokban. A ház udvarán kerti sütögetésre, szalonnasütésre, bográcsozásra lehetőség van, valamint kisebb gyerek részére hinta, trambulin, játszóházikó, homokozó is rendelkezésre áll. Etetőszéket, gyerek fürdőkádat, utazóágyat a kisgyerekek részére biztosítunk. Zárt udvaros parkolás biztosított. ÁRAK 2025. évben: 10000 Ft/fő/éjtől

10000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Bogács Hóvirág u.63 apartman

Kellemes kikapcsolódás Bogácson, az üdülőövezetben található nyaralónkban. Nyugodt, kellemes környezet várja az ide utazó vendégeket. Igényes vendégház, szép környezett, rendezett udvar szolgál a kényelemért. Látogasson el hozzánk, mi szeretettel várjuk!

7000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Bajcsy Zs.u.60 apartman

Siófok központjában, nyugodt, csendes környezetben, várjuk kölönbejáratú apartmanjainkban a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. Az udvaron parkolási lehetőség biztosított. Buszpályaudvar, vasútállomás 10 percnyi távolságra van az apartmantól.

6000,-Ft

fő/éjtől

13 / 3 apartman

Bogács Hórvölgye 9 apartman

Bogácson 3 különálló apartman kiadó egész évben. Udvaron parkolási lehetőség. Gyermekek részére hinta, homokozó. Nyáron családi medence várja kedves vendégeit. Az apartman csendes utcában található. A településen található -horgásztó, gyógyfürdő, pince sor, Környező települések: Mezőkövesd, Eger, Cserépfalú, Bükkzsérc Széchenyi pihenőkártyát elfogadunk. Az Apartmanokban klíma használata lehetséges plusz költségért! 1200, -éj

5500,-Ft

fő/éjtől

40 / 5 apartman

Leányfalu Akácos út. Akácos csónakház apartman

Szentendre és Leányfalu határán, közvetlenül a Duna-parton elhelyezkedő csendes apartmanház, mind a nyugalmas, romantikus pihenésre vágyó, mind a mozgalmas, kalandokat kedvelő vendégek számára kitűnő választás. A közelben rengeteg kulturális, sportolási, strandolási, szórakozási programok között válogathatnak az itt megszálló vendégek az apartman kitűnő elhelyezkedésének köszönhetően. A Duna-parti Apartmanház földszinti, külön bejáratú apartmanjai kerti bútorokkal berendezett, privát terasszal és kertkapcsolattal, a felső szint apartmanjai terasszal és páratlan dunai panorámával rendelkeznek. A privát szférát kőkerítéssel körbevett, gondozott kert biztosítja, ami helyet ad egy közel száz éves toszkán hangulatot árasztó melléképületnek, ami a hozzá kapcsolódó, téliesíthető, fedett kültéri konyhájával (grillező, bográcsozó, gáztűzhely, mosogató, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő) remek helyszínt biztosít családi, baráti, munkahelyi összejövetelek számára. Az ingyenesen használható napozóágyak, kondicionáló gépek, futópad, kerékpár, asztalitenisz, darts, tollas, kosárlabda, futball-labda, gumiasztal, strandjátékok, stb. remek kikapcsolódást nyújtanak mind a tágas kertben, mind a tulajdonos által gondozott nádassal és fákkal övezett, füves, Duna-parti területen. Az apartmanház térítés ellenében kajak-kenu bérlés, kishajó, jetski kirándulások (kapitánnyal), banánozás, fánkozás, wakebord, vízisí lehetőségeket kínál. Az apartmanház előtti folyó ezen szakasza (szentendrei Duna-ág) enyhe sodrásának, lassan mélyülő, sóderes partjának köszönhetően fürdésre, úszásra, illetve vízi sportokra (kajak, kenu) kiválóan alkalmas. A vízközelséget kedvelő vendégek számára nagy örömet szolgál az apartmanházhoz tartozó 15 m2-es fürdőlétrával felszerelt úszóstég, ami remek lehetőséget biztosít napozáshoz, horgászathoz, kisebb hajók, csónakok, jetskik kikötéséhez. Az apartmanház előtt elhaladó Duna-parti sétányon és kerékpárúton pár perc alatt elérhetünk a 150 m-re lévő kitűnő konyhájáról híres Határcsárdához, ahol elfogyaszthatunk egy remek halászlevet. Amennyiben egy tartalmasabb Duna-parti sétára vágyunk, akkor kitűnő célállomások lehetnek az egyik irányban a 2 km-re lévő szentendrei történelmi városrész meglátogatása, vagy a másik irányban szintén 2 km-re található, gyógyvízéről híres Leányfalusi Thermál- és Strandfürdő, ami az év minden napján, hétvégenként éjszakai fürdőzéssel várja a gyermekes családokat, fiatalokat, gyógyulni vágyó vendégeket. Az apartmanház talán Magyarország egyik legkedvezőbb fekvésű területén helyezkedik el az aktív pihenésre vágyók számára is, mivel a 10 km-re lévő Budapest vagy a karnyújtásnyira lévő Dunakanyar, Pilis-hegység számtalan programlehetőséget kínál az ide látogatóknak. Szeretettel Vájuk Kedves Vendégeinket!

10000,-Ft

fő/éjtől

13 / 1 apartman

Siófok Dr. Révész Géza utca 3/A apartman

Két külön bejáratú, légkondicionált, nem hivalkodó mégis teljesen praktikus bababarát apartman a belvárosban kiülővel, tető – napozóterasszal. A két szint egyben kiadó: 2 konyha 3 fürdő 5 szoba 13 férőhellyel csak a Tiétek FELSZERELTSÉG: légkondicionált szobák, jól felszerelt konyha, hangulatos kerthelyiség – nyugágyak, függőfotel, grillezés, csocsó, LCD tv, WiFi, zárt parkolás Idegenforgalmi adó 550 Ft / fő / éj, SZÉP kártya elfogadás Háziállatot sajnos nem áll módunkban fogadni!

9000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Bük, Bükfürdő Termál krt. 13/A apartman

Sok szeretettel várjuk Önöket szálláshelyünkön a Büki Gyógyfürdő bejáratától 300 méterre, egész évben üzemelő teljesen felszerelt, nyugodt környezetben található apartmanházban. Együtt tölthetik pihenésüket barátaikkal, rokonaikkal nyaralóházunkban, de mégis külön-külön apartmanban.

4666,-Ft

fő/éjtől

9 / 2 apartman

Bogács Petőfi utca 21. apartman

Apartmanjaink csendes, nyugodt környezetben helyezkednek el, családok vagy baráti társaságok részére ajánljuk. Az apartmanok klímával, saját fürdőszobával rendelkeznek és bár közös a konyha és étkező rész, minden apartmanban van pár alapvető konyhai eszköz (mikrohullámú sütő, vízforraló, tányérok, poharak). Apartmanjaink többségéhez saját terasz tartozik, amely alkalmas egy esti borozásra, vagy egy nyugodt sziesztára a vacsora után. Az udvaron a fedett nagy teraszon található egy nyári konyha és étkező, bográcsozási és grillezési lehetőséggel. Közös Wellness részleggel is várjuk kedves Vendégeinket (szauna és jakuzzi). A szálláshelyen ingyenes, zárt parkolási lehetőség vehető igénybe.

7200,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Liszt Ferenc sétány 12 apartman

Best Panoráma Apartman teljesen új penthaus lakás minden helységből megközelithető a minőségi bútorokkal berendezett hatalmas 48 m2 körpanorámás terasz A teraszon ülve látni a Tihanyi apátságot esténként meg a naplemente szépségében gyönyörködhetünk. Az apartman teljesen felszerelt konyhával rendelkezik nyaraljon úgy mintha otthon lenne! Konyhában sütő főzőlap mikro hütő fagyasztó vizforraló tea kávé föző található edényekkel. Fürdőszobába mosógép hajszárító vasalási lehetőség. Az egyik hálószobában egy franciaágy a másik hálóban két egyszemélyes ágy a nappaliban egy kanapé lett elhelyezve 6 személy kényelmesen elfér. Nappaliban egy szallagfüggönnyel könnyedén egy harmadik hálóteret leválaszthatunk. Minden szoba ablakja balatoni panorámás. A strandra napozóágyakat biztositunk hogy ezzel is kényelmesebbé tegyük kedves vendégeink pihenését. A lakás a negyedik emeleten található mely lifttel megközelithető. A zárt kamerával örzött udvarban egy parkolóhely biztositott. A lakásban a hűtés fűtést hőszivattyús rendszer biztositja. Minden ablakon szúnyogháló és motoros redőny van elhelyezve. Ágyneműt törölközőt boztosítunk. Érkezéskor egy üveg borral kedveskedünk. Kistestű kutyusokat díj elllenében szívesen fogadunk Best Panorama apartman Siófok ezüstpartján épült közvetlenül a parton csak egy kiskapu választja el a szabadstrandtól. A dinamikusan fejlődő ezüstparton új játszóterek várják a gyerekes családokat. A sport kedvelök se unatkozhatnak idén több sportpályát adtak át használatra (strandröplabda lábtenisz. ). Vizibicikli kölcsönző 50m re, calypso kikötő és étterem 100m re található az apartmantól. A part teljes felújításon esett át szép térköves sétány értékmegörzökkel öltözőkkel. Közel van Zamárdi közel a siófoki Petőfi sétány. Spar és éttermek 100 mre. Balatonszéplakfelső vonatállomás 600m távolságra.

9000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Sport u 16a apartman

Központban, Nyugodt, csendes utcában lévő apartmanunkban felüdülés lesz minden eltöltött perc.

8000,-Ft

fő/éjtől

12 / 1 apartman

Siófok Kunfi Zsigmond u. 3. apartman

A Siófokon található apartmanunkat azoknak ajánljuk - akik a nyári szezonban szeretnének egy nyugodt, csendes utcában pihenni, mégis közel a szabadstrand nyüzsgéséhez, (két utcára (250 m -re) az Aranyparttól, 100 m -re a buszmegállótól ) - akik szeretnének a Balatonon kizárólagos házhasználatot, saját udvart, rossz idő esetére egy jakuzzit, - akik januártól decemberig fiatalos, modern környezetben szeretnének összejöveteleket tartani. … mert a Balaton egész évben csodálatos!

12000,-Ft

fő/éjtől

14 / 5 apartman

Siófok Szent László utca 32/b apartman

Üdüljön nálunk! Házunkban 2, 3, 4 fős apartmanok és szobák találhatók. A szobákban TV, hűtő, tusoló, toalett található főzési lehetőséggel. Házunkban klimatizált szobákat tudunk biztosítani. Az apartmanokban Tv, hűtő, tusoló, toalett mini konyha található. A háztól 100 méterre található a szabad strand, mely kisgyermkek fürdésére is alkalmas. A parton büfé, értékmegőrző, vizibicikli kölcsönző és ingyenes WC is üzemel. A közelben éttermek és élelmiszerboltok szolgáltatásait is igénybe vehetik vendégeink. A plázs a háztól csak néhány perc séta. A Galerius Élményfürdő és Wellness Központ az utcánk végén található. Zárt parkolóhelyekkel rendelkezünk korlátozott számban vendégeink gépjárműveinek biztonsága érdekében. A szabadidő kellemes eltöltésére számos lehetőség kínálkozik. Pl. : vizibicikli kölcsönzés, balatoni hajókirándulások, lovaglási lehetőség, gokart, vízisí, wakeboard, motor és kerékpár kölcsönzés, szabad strand A vendégváltás egyéni igények alapján történik. A szoba vagy apartman elfoglalása az érkezés napján 14 órától lehetséges. Az elutazás napján 9 óráig kell a szobát elhagyni. A foglalható napok száma előszezonban - máj 15. -töl jún 30. -ig min 2-éj. Főszezonban Júl. -1-töl aug. 26. ig min. 4-éj. Utószezonban Augusztus 27. -töl szept. 15. -ig min. 2-éj A szállás besorolása: magánszálláshely A szálláshely védettségi igazolványt kér. Foglalás esetén foglalási előleget kérünk, mely a foglalási összeg 30%-a. Az átutalásra 3 munkanap áll rendelkezésre.

7000,-Ft

fő/éjtől

17 / 6 apartman

Siófok Szent László út 93/A apartman

Az Apartmanház Siófok kedvelt üdülő részén az Aranyparton helyezkedik el. A parttól mindössze 50 m-re. Sió Pláza, Főtér, Víztorony és az esti sétáló utcától 2600m-re található. 2-3-4 fős apartmanok foglalhatók. Apartmanjaink földszinti teraszosak vagy emeleti erkélyesek, amelyeknek többségük Balatoni panorámával rendelkezik. Az apartmanokhoz mini konyha, zuhanyzós fürdőszoba, erkély/terasz tartozik. A kikapcsolódni vágyókat a napozó udvarban medence és jacuzzi várja. A bárunkban kávékat, üdítőket és hűsítő italokat fogyaszthatnak. A ház előtt ingyenes parkoló található! Kisállatot nem fogadunk! Szobaárban lévő szolgáltatások: Medence Jacuzzi Parkoló Szobaszéf Internet (Wifi) Klíma Recepció (08: 00 - 19: 00) Szépkártyát elfogadunk

8000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Bogács Jács köz 11 apartman

Az egész éves munka és rohanás után jól esik megpihenni! Összejönni a nagyszülőkkel, keresztszülőkkel, rokonokkal! De ha épp barátokra vágysz arra is kiválóan alkalmas a Calvados vendégház, mely 10 fő befogadására alkalmas. Az 5 szoba, 3 fürdő, wc, nappali és konyha biztosítja a kényelmet. Az udvaron 3 autóval lehet beállni, grillezni és főzni is van lehetőség. Mindezt Bogácson a Jács köz 11. szám alatt találod, egy nagyon csendes utcában!

10000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Zalakaros Gyógyfürdő tér 6. apartman

A Pitypang Apartman szeretettel várja vendégeit Zalakaros központjában, a Gyógy- és Élmenyfürdő, valamint a termáltó és ökopart közvetlen közelében. A felújított, erkélyes, légkondícionált apartman kiváló választás akár kisgyermekkel érkezik, akár párjával kettesben szeretne eltölteni néhány nyugodt napot. Az apartman a Club Mendan Apartmanház 2. emeletén található. Az épületben 24 órás recepció szolgálat működik. A földszinten egy beltéri medence, valamint finn szauna szolgálja a vendégek kikapcsolódását. 50-100 méteres körzetben több étterem várja vendégeit, valamint a Karos Korzó is csak pár perc sétára található. A szomszédos MenDan Hotel 20% kedvezményt kínál a svédasztalos étkezésekre és wellness szolgáltatásokra az apartman vendégei számára.

6000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Sport utca 16/b/27 apartman

Töltsék el szabadságukat kényeztető apartmanunkban, melynek saját wellness részlege is van. Nyáron fűtött medencével is várjuk vendégeinket. Főszezonban állandóan, minden este különböző programokban lehet része. A város, és környéke gazdag látnivalóval várja Önöket. Kertes apartmanunkban gondozott kertben pihenhetnek. Családi, vagy baráti főzés az udvaron, meghitt társalgás a teraszon maradandó élmény lehet. Próbálják i, és legyenek törzsvendégek, így kedvezményesen pihenhetnek nálunk. Bankkártyával is lehet fizetni.

5000,-Ft

fő/éjtől

7 / 1 apartman

Ráckeve Kék-duna sétány 87 apartman

A ház Ráckeve központjátol 6km távolságra található a Duna ezen szakasza kiválóan alkalmas horgászatra fürdőzésre. Családoknak baráti társaságoknak kiválóan alkalmas a szabadidő eltöltésére. A ház közelében kis bolt és söröző működik. Ráckeve szép kisváros ahol minden szerdán szombaton a híres csónakos piac csalogatja a vendégeket és itt található az Aquland gyógy és élményfürdő.

5000,-Ft

fő/éjtől

19 / 3 apartman

Eger Bérc ut 26 apartman

Eger történelmi belvárosától 7 perces sétára található a Burg apartman. Csendes környezetben zárt parkoló, fürdőszobás, színes tv-s szobák állnak a vendégek rendelkezésére. /MA19006327/

5000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Eger Bajuszi út hrsz.: 0251/13 apartman

Vendégházunk Egerben, az Eged-hegy lábánál, természetközeli területen óriási udvarral, teljes felszereltséggel várja vendégeit. 4 hálószobát, órási nappalit, felszerelt konyhát kapnak vendégeink, beltéri infraszaunával, kültéri dézsafürdővel és jakuzzival, kerékpárbérlési lehetőséggel.

16000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Siófok Halápy János utca 3 apartman

Élvezze a nyári napsütést közvetlenül a Balaton partján található apartmanunkban. Nyugodt környezetben, gyönyörű panorámával várunk benneteket. Elhelyezhető létszám: maximum 5 fő. Az 5. főnek teljes értékű pótágyat biztosítunk. Felszereltség: 1 hálószoba, 1 nappali, felszerelt konyha, fürdőszoba mosógéppel, terasz Balaton panorámával, klíma, wifi, redőny. A zárt udvaron 1 autó részére van parkolási lehetőség. További parkolási lehetőség: az apartmanház előtt, fizetős. Fertőtlenített, friss ágyneművel várjuk vendégeinket. Az apartmanház mögött húzódik Siófok 3 km-es, füves szabadstrandja, ahová az udvarról közvetlen kiskapun lehet kijutni. A strandon büfék, vizisí-, SUP deszka- és vizibicikli kölcsönző várják vendégeinket. Ha jobban szereti a medencét, akkor az udvaron lévő fűtött medencénkben is csobbanhat. A közeli sétáló utcában éttermek, ajándéküzletek, fagylaltozó, manikür-pedikür, élelmiszerüzlet, zöldséges üzletek találhatók. A vasútállomás 150m. Partikra nem alkalmas! OTP SZÉP kártyát fogadunk el.

9000,-Ft

fő/éjtől

8 / 2 apartman

Siófok Szent László u.36 apartman

Apartmanunk Siófok aranypartján igazi kikapcsolódást biztosit. Déli part legszebb városa és legtöbb szórakozási lehetőséget kínáló város Siófok. Apartmanunktól a Szabad strand, éttermek, kisközért 5 percre elérhető. Nagy udvarunkon bográcsozási, grillezési lehetőség, gyerekeknek, hinta, homokozó, darc, felnőtteknek lengőteke. Plázs, Petőfi sétány, víztorony, pályaudvarok 15 perc gyalog. Bella simogató állatpark kisbusszal elérhető. Családosoknak igazi nyaralás, fiataloknak a plázson számtalan szórakozási lehetőség. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket.

12000,-Ft

fő/éjtől

12 / 2 apartman

Budapest XIII. kerület MOSOLY U. 44 apartman

Porat Apartments épülete Budapesten 3. 4 km távolságra a Hősök terétől található. Állami Operaház pedig 5 km-re van az ingatlantól. Félszuterén apartmanokat kínálunk, melyek félemelettel a földszint alatt helyezkednek el. A fény, és a szellőztethetőség érdekében nagyobb ablakokkal! Gázellátás, és gáztűzhely nincs ezekben az apartmanokban. Téli időszakban elektromos fűtést kapcsolunk be, és amennyiben a tartózkodás hosszabb távú, extra (! ) fűtési díjat számolunk fel a mérőórák állása, vagyis valós használat alapján a kijelentkezéskor. munkas/hosszabb távú esetén további feltételeink vannak+ takarítás. A szállás 2 GARZONLAKÁS +1 külön hálószoba, felszerelt étkezővel, ülősarokkal és síkképernyős TV-vel. Van egy konyha, beépített sütővel és mikrohullámú sütővel. A hűtőszekrény is biztosított, valamint egy vízforraló is. Minden egységhez tartozik egy saját fürdőszoba zuhanyzóval és hajszárítóval. Ágynemű biztosított. Több tevékenységet kínálnak a környéken, mint a kenuzás és a túrázás. Magyar Parlament épülete 5 km-re Porat Lakástól. Budapest Liszt Ferenc repülőtér pedig 18 km-re található.

6250,-Ft

fő/éjtől

2 / 1 apartman

Esztergom Petőfi Sándor 61. apartman

Esztergom belvárosában található ez a modern berendezésű kényelmes kettő illetve egy szobás, földszinti és tetőtéri teljesen új apartmanok. Férőhelyek száma 2 fő Felszerelése: klíma, főző -sütő, mosogatógép, hűtő, vízforraló, pirítóssütő, hajszárító, minden szobába tv, ágynemű, törölköző. A városközpont 200 méter, piac, buszvégállomás, bolt, kórház 100 m-re található. Élményfürdő 250 méter séta a belvároson keresztül. Várjuk kedves vendégeinket

12500,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Siófok Batthyány utca 35 apartman

Siófokon, a Batthyány Lajos utcában a homokos szabadstrandtól, a vasútállomástól, és a PLÁZSTÓL mindössze 10 percre található 66m2 ház kiadó! 2 szoba előszoba konyha fürdőszoba és kert. A ház teljesen felszerelt (víz, gáz, villany stb) TV, grillezési lehetőség a kertben. Felszereltség: hűtő Tv, Mikrohullámú sütő, Tűzhely, Étkezéshez szükséges eszközök (tányérok, poharak, edények, evőeszköz stb), Illetve az ár tartalmazza az ágyneműt is. Környék: A háztól 30 méterre, rögtön az első sarkon található egy éjjelig nyitvatartó ABC, azzal szemben pedig egy fagylaltozó. (La Rosa) A Petőfi sétány szintén 1 saroknyira található. A Fő utca, illetve a Víztorony 15 perces sétával megközelíthető ( árnyékos, hűvösebb útvonalon a Batthyány utcán végigsétálva) Parkolási lehetőség egy autónak biztosított zárt udvarban. Wifi van Házi állat nem hozható! Minimum 6éjszakát igénybe kell venni. Akkor lehet kevesebb napot igénybevenni ha a két foglalás között kevesebb nap van

6000,-Ft

fő/éjtől

2 / 1 apartman

Veresegyház Ősz utca 5. apartman

Ha szeretne kikapcsolódni, pihenni, jöjjön és ismerje meg városunkat és apartmanunkat! Családias környezetben várjuk, nyugodt, csendes helyen, kert használattal! Ingyenes wifi! Teljesen felszerelt konyha, modern hálószoba, fürdőszoba tartozik az apartmanhoz. A kerti teraszon, madár csicsergésben kávézhat, reggelizhet… Veresegyházon található a medveotthon. Van gyógyfürdő, tó- fürdő és a pecásoknak ajánlom a Pamut-tavat! Nyáron szabadtéri színház szórakoztatja a vendégeket. Kirándulás, lovaglás, sok-sok lehetőség a kikapcsolódásra. Ez várja Önöket és a vendég szeretetünk ha nálunk tölti szabadidejét!

9000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Gyula Bodoky u. 11. I/4. apartman

Gyula a történelmi fürdőváros, egész évben várja vendégeit. A Gyulai Várfürdő wellness élményeket kínál minden korosztály számára. Történelmi épületi számos felfedeznivalót tartogatnak. A városban látnivalók, gasztronómiai élmények, valamint kulturális és szórakoztató programok biztosítanak tartalmas kikapcsolódást.

10000,-Ft

fő/éjtől

15 / 4 apartman

Berekfürdő VADGALAMB UTCA 2 apartman

Az Üdülőház közel van a fürdőhöz 10 perces séta: Tudok fogadni csoportokat is, AZ üdülőhaz 20 személyes, szobáK 2. 3. 4 személyesek. Nagy udvar kisebb játszotér, parkolás az udvarba, van lehetőség szabadba bográcsozás, grillezésre. Nagyszerű kikapcsolódás a HORGASZATOT KEDVELŐKNEK tóhoz közel! Szeretettel várom Önt és kedves családját!

7200,-Ft

fő/éjtől

16 / 6 apartman

Siófok Bajcsy Zs.utca 45 apartman

Köszönjük érdeklődését Apartman iránt! Szeretnénk figyelmükbe ajánlani kedvező árainkat, és akcióinkat! Gondtalan kikapcsolódást, kellemes pihenést, szórakozást kínálunk! Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a Matild Apartmanházban amely, a Balaton déli partján, Siófok belvárosában, csendes, nyugodt környezetben, a Balatontól 900 méterre helyezkedik el. 10-15 perc sétával, szinte minden elérhető, a szépen átalakított Fő tér, üzletek, szórakozó helyek, parkok és a strand. Hat külön bejáratú, 2 és 4 fős, földszinti és emeleti, családias hangulatú, jól felszerelt apartmanok állnak az Önök rendelkezésére. Ideális családoknak, pároknak, kissebb baráti társaságoknak. Ingyenes parkolást, zárt udvarban biztosítunk. Internet, Wifi csatlakozással, ingyenes. Grillezési lehetőség (faszenet, fát, begyújtó folyadékot Önöknek kell beszerezni). NYITVA TARTÁSUNK SZEZONÁLIS! Május 14-től, szeptember 20-ig. A szállás hely elfoglalása 14- óra, elhagyása 10-óra! HA FELKELTETTÜK ÉRDEKLŐDÉSÜKET KERESSENEK MINKET, SZÍVESEN ADUNK VÁLASZT TOVÁBBI KÉRDÉSEIKRE!

15000,-Ft

fő/éjtől

14 / 3 apartman

Siófok Batthyány utca 23/B apartman

Kastély szállónkban várjuk szeretettel a Petőfi sétány mögött. A Beach 100m az apartmantól, kitűnő poziciónknak köszönhetően ön és kedves családja élvezheti a nyaralását nálunk. Saját Parkolóval rendelkezünk. Normál standard szobákkal várjuk, az udvaron lévő ősfás kertünkben elveszlik a város és úgy érezheti magát mintha egy erdőben egy kastélyban nyaralna, mindeközben Siófok szívében az Aranypart közepén tölti nyaralását. Hatalmas Napozó teraszunkon barnulhat kedvére. Az ár elő és utószezonban értendő!

6500,-Ft

fő/éjtől

9 / 1 apartman

Táncsics utca 14/A apartman

Szeretettel várunk Bükkalja csodálatos ékszerdobozában, Bogács szívében a Termálfürdő és a Pincesor közelében! 9 fős, 4 hálószobás, 2 fürdőszobás, jól felszerelt amerikai konyhás nappalival, fedett teraszon elhelyezett jacuzzival, szaunával és grillezési lehetőséggel várunk! Minden szoba klímával és tv-vel felszerelt, kényelmes ágyakkal és leginkább tiszta, rendezett környezetben várunk! A boltok, éttermek, kávézó valamint a strand tényleg néhány lépésre találhatóak, a pincesor oda kb 5 perc séta, de visszafelé csak rajtatok múlik mennyi lesz! Gyertek el és tapasztaljátok meg az igazi bogácsi életérzést! Egy falu ahol a csend és a szórakozás kéz a kézben jár!

15000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Köztársaság u. 10. 3/4. apartman

Oliva wellness apartmanunk Siófokon a Köztársaság utcában található, ahonnan a szabadstrand, Petőfi sétány és a város is gyalogosan pár perc alatt elérhetők. A modern berendezésű apartmanban 1 hálószoba, 1 nappali, fürdőszoba, felszerelt konyha és egy 12nm-es terasz áll rendelkezésükre. A földszinti wellness részen kialakított fűtött medencében, infra/finn szaunában kedvükre kényeztethetik magukat. Így egy borúsabb napon sem kell lemondani a fürdőzésről! Az apartman klímával, wifivel felszerelt. A zárt udvaron grillezésre van lehetőség illetve a kamerával megfigyelt parkolóban autójukat is biztonságban tudhatják. SZÉP kártyát elfogadjuk.

7500,-Ft

fő/éjtől

14 / 3 apartman

Zalakaros Erzsébet kőz 6 apartman

Zalakaroson a lauraapartmanban 3 db jól felszerelt klimatizált apartman várja vendégeit. A házhoz nagy udvar sok játékkal tartozik, valamint a szuterin részen kialakított kőzős helység ahol a gyerekek és felnőttek együtt szórakozhatnak.

4000,-Ft

fő/éjtől

6 / 3 apartman

Kehidakustány Petőfi S.utca 83. apartman

Kedves leendő vendégeink! Vendégházunk a település kustányi részén található. A több mint 3000 m2-es kert télen, nyáron felejthetetlen élményt nyújt az ide látogatóknak a különböző örökzöldekkel, virágokkal, bokrokkal, fűszernövényekkel. A gyerekeknek játszóteret építettünk homokozóval, hintával, csúszdával. Mellette nyársaló, grillező hely is van. A kert magas pontjáról csodálatos panoráma nyílik Kustányra, Kehidára és a környék településeire, a zalai dombokra. A szomszédban Batthyány emlékhely, Kehidán Deák Ferenc múzeum van. De legtöbbeket vonzó, minden igényt kielégítő Kehida Termál fürdő sincs messze tőlünk, csupán 3 perc gépkocsival. A településen megnyílt a teniszpálya, a mini golfpálya. Az utcánkban lovaglási lehetőségre is van mód. Ha igénylik a masszőr házhoz jön. A mi hobbink a tisztaság! Látogassanak el hozzánk, nem fognak csalódni.

8000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Siófok rózsa 4 apartman

szombati érkezéssel és szombati távozással várjuk 1 v 2 hétre a Balaton fővárosába, nyugodt csendes utcában rendezett kerttel Önt és kedves családját!

4000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Hajdúszoboszló Gábor Áron u. 81. apartman

Szeretettel vár ez a picike, 40 m2, 2 szobás, 4 férőhelyes apartman a gyógyfürdőtől 800 m-re, csendes utcában. Van: Wifi, hűtő, ingyen parkolás kapun belül és kívül is, mikrohullámú sütő, netflix, yt, kerti kiülő, szalonnasütő hely

7500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Zalakaros Gesztenye utca 1/a apartman

A Zalai dombság lágy íveitől ölelve Zalakaroson várjuk kikapcsolódni váró kedves vendégeinket a minden igényt kielégítő, jó helyen fekvő Barbi Apartmanban. Az apartman privát kertjében a panorámát és a saját INFRASZAUNÁJÁT élvezve feledhetetlen akár a reggeli, akár este egy jó pohár bor. A zalakarosi termál és gyógyfürdő 5 perc sétányira fekszik az apartmantól. A fürdő hideg és meleg vizes medencéi évszaktól függetlenül, télen és nyáron is használhatóak. A fürdőben a gyermekkel érkezők is megtalálják a számításukat a gyermekeknek berendezett játszó és fürdőépületszárnyban. Ha valaki megunta a fürdőzést az megihat egy kellemes kávét, vagy egy jó süteményt a városközpont melletti cukrászdában, illetve választhatja az étteremsor valamelyik éttermét. A bakancsos lábúak sem csalódnak, mert a környék dimbes dombos turistaútjai nekik is tartogatnak kihívásokat. Garantáljuk, hogy az apartmanunkban minden egyes eltöltött perc feledhetetlen lesz.

12500,-Ft

fő/éjtől

19 / 4 apartman

Siófok Sarok utca 7 apartman

Várunk minden legény és lánybúcsust. Töltsön egy pár napot a teljesen felszerelt luxus villába.

15000,-Ft

fő/éjtől

6 / 3 apartman

Hajdúszoboszló Hőgyes utca 29 apartman

Hajdúszoboszlón közel a fürdőhöz kiadók külön bejáratú, légkondicionált és árnyékos, franciaágyas stúdió - apartmanok saját zuhanyzós fürdőszobákkal, kábel és SAT TV- kel, és felszerelt minikonyhákkal. Free Wi-Fi a szálláshely egész területén biztosított. A strand főbejárata és a sétányok néhány perc kényelmes sétával elérhetők kb. 750 méter. A konyharészek a főzéshez, étkezéshez minden szükséges eszközökkel felszereltek. A reggeli és esti étkezésekhez, pihenéshez ideális a kellemesen hűvös terasz. Nagy, virágos kertben lehetőség van főzésre, grillezésre. Zárt udvarban gépkocsiparkoló áll vendégeink rendelkezésére. Az apartmanokban pótágy nem helyezhető el. Leány és legénybúcsú nem tartható. Dohányzás az apartmanok egész területén tilos! Házi kedvenceket nem fogadunk! Minden kedves érdeklődőnek szívesen és mielőbb válaszolunk!

6000,-Ft

fő/éjtől

8 / 4 apartman

Siófok Szigliget utca.8/a apartman

Partközeli igényes modern Stúdió apartmanjaink ingyenes strand, és szabadstrand mellett, csendes utcában található. Mindegyik apartman különbejáratú, saját terasszal kerti bútorral. Jól felszerelt konyha, saját fürdő WC. Itt minden közel van. A strandra fürdőruhába lehet kimenni. Siófok centrum és Petőfi Sétány 20 perc séta. Nálunk az autó is nyaral. Minden apartmanba klima ami 1500ft felárért igénybe vehető. Pihenésre, kikapcsolódásra vagy szórakozásra itt minden lehetőséget megtalál. A Balaton közelsége az ingyenes strand szomszédsága mind a kényelmüket szolgálja. Garantáljuk, hogy új igényes apartmanjaink elnyeri tetszésüket. Kellemes pihenést kivánunk minden kedves vendégünknek!

10000,-Ft

fő/éjtől