Sütiket használunk. Megengedi, hogy személyre is szabjuk ajánlatainkat? Tudnivalók...
Ha foglalt, ajánlhatunk szabad időszakot?
IGEN
NEM

Pihenés Gyulán a vizek városában

Kedves Leendő vendégeink! Szeretettel üdvözöljük Gyula városában, melyet az alföld gyöngyszemeként is méltán említenek. Négy apartmannal rendelkezünk, melyek kialakításakor messzemenőkig figyelembe vettük az Önök igényeit. Mindegyik apartman jól felszerelt, található bennük televízió, hűtő, étkészlet és minden a mi a komfortos kikapcsolódáshoz szükséges. A szálláshely fekvése minden szempontból igen kedvező, ugyanis aki csendre és pihenésre vágyik az is, vagy aki hamar, gyorsan szeretné elérni a belvárosi szórakozóhelyeket, tereket, szökőkutakat, kávézókat, az is meg lehet elégedve az elhelyezkedéssel. A várfürdő bejárata egy kellemes rövid vízparti sétával elérhető, mely séta a Gyulát átszelő un. Kiskörös partján vezet. Szintén gyalog elérhető a Gyulai vár, és sétálóutca. A közelben több nagyon jó étterem, cukrászda is van. Gyulán az utóbbi években komoly átalakításokat végeztek, látványos szökőkutak, vízijátékok épültek a város terein. Esténként a hangulatos belvárosban a terasszal rendelkező vendéglátóhelyeken vacsorázhatnak. Ha levelet ír, a legrövidebb időn belül válaszolunk. Köszönjük, hogy megtisztelt figyelmével, bízunk benne, hogy hamarosan vendégeink között fogjuk üdvözölni.

1-es apartman

1 hálószoba, 2 férőhely
1 fürdőszoba
4000,-Ft/fő/éjtől

2-es apartman

1 hálószoba, 2 férőhely
1 fürdőszoba
4000,-Ft/fő/éjtől

3-es apartman

2 hálószoba, 4 férőhely
1 konyha
1 fürdőszoba
3500,-Ft/fő/éjtől

4-es apartman

1 hálószoba, 2 férőhely
1 konyha
1 fürdőszoba
4000,-Ft/fő/éjtől

Az árak tájékoztató jellegűek, az utazás időpontjának, az eltöltött éjszakák és a vendégek számának függvényében változhatnak! Pontos árakért kérjen ajánlatot!

Gyula

Dózsa György u. 15 kiadó apartman

kiadó apartman
© 2011-2018 kiadoapartman.hu