Békésszentandráson földszintes, közvetlen vízparti, fűthető nyaraló várja a nyaralni, pihenni, horgászni vágyó kedves vendégeket. A körösparton 5x3 méteres kültéri medence, mely szezonálisan üzemel időjárás függvényében előreláthatóan júniustól szeptember végéig. A ház télen-nyáron bérelhető. A parton a nagy fenyők árnyékában grillezhetünk, bográcsozhatunk, közben pedig élvezhetjük a csodás vízpart látványát és a csendet. A 12 méteres saját partszakasz, este megvilágítható mólóval, a horgászati lehetőség adott (napi vagy heti jegy szükséges), vagy ha kedvük támad csobbanhatunk egyet a körösben. A nyaralóval szemben a körös túl partján a megszokottól eltérően nincsenek nyaralók csak nádfal és egy akadó várja a horgászat szerelmeseit. Saját csónak vízibicikli és igény szerint elektromos csónakmotor is bérelhető. A parton egy fedett kiülő, kerti grill, bográcsozó és nyársak várják a pihenni vágyókat. Az udvaron zárt parkolóban lehet parkolni. A part a gyerekek védelmére kerítéssel van elválasztva a víztől. A nyaraló amerikai konyhás, jól felszerelt (gáztűzhely, kombinált hűtő, mikró, elektromos kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, evőeszközök). A fürdőszoba zuhanykabinos. A nyaraló 2 hálószobás + a nappali.
Az árak tájékoztató jellegűek, az utazás időpontjának, az eltöltött éjszakák és a vendégek számának függvényében változhatnak! Pontos árakért kérjen ajánlatot! Szállásdíjaink Elő- és utószezonban: 35. 000 Ft/ház/éj 4 főig 4 fő felett +3. 000Ft/fő/éj Középszezonban: 45. 000 Ft/ház/éj 6 főig 6 fő felett +4. 000Ft/fő/éj Főszezonban: 60. 000Ft/ház/éj 6 főig 6 fő felett +4. 000Ft/fő/éj IFA (Idegenforgalmi Adó) 500 Ft/fő/éj (18 éven felülieknek fizetendő) A nyaraló klimatizált, a klíma használat költsége 1. 500Ft/nap