kiadoapartman.hu
A legtöbb kiadó apartman Magyarországon!

Balaton déli part apartman szállás | Kiadó nyaralók a homokos parton

3 / 1 apartman

Balatonlelle Honvéd utca 86 (előzőleg94) apartman

Várjuk szeretettel 2025. 05. hótól Balatonlellén 3 fős közvetlen vízparti, szabadstrandnál egy társasüdülőben lévő klímás, különálló apartmanunkban. 2. em-i erkélyünkről élvezheti a Balaton látképet Boglár határán. A másik oldali szomszédságunkban, Virág strandnál ősfák alatti asztal valamelyikén kulturált körülmények között fogyaszthat, választhat a pavilonok finomságaiból a hűsítő tó mellett. A lakrész egyszobás, kanapéval, TV-vel, étkezővel és a hálórészben kényelmes franciaággyal szolgálja pihenését, wifi ingyenes. Parkolás E-kapus udvarban, távirányítóval. Felszerelt konyhafülkében: E- főzőlap, mélyhűtős hűtő, mikro, vizforraló, kávéfőző, edények, étkészlet rendelkezésére áll. Zuhanykabinos, ízléses fürdő. Hátsó kert-kapunk a pázsitos, tágas 1. 7km-es, Napfénystrandig tartó egybefüggő partszakaszra nyílik, lejárattal a tóba. A víz homoktalajos, fokozatosan mélyülő. Pecázási lehetőség adott. A ház körbekerített nagy udvara családias jellegű, gondozott, a víz felöli oldalon pihenésre, napozásra, hűselésre egyaránt alkalmas a tó üditő közelségében. Ping-pong asztal, árnyékolóval fedett homokozó szolgálja a gyermekek szórakozását az ősfás környezetben. Jól ellátott környék: étterem, bevásárlóközpontok (Penny, Lidl, Aldi), kávézó, pékség 100-300 m-re elérhető. Számtalan aktív kikapcsolódásban lehet része a környéken: Vidámpark, Magyar Cirkusz, gokart 200-400 m, boglári kilátó, bob-pálya 800 m. Házi kedvenc nem hozható. Főszezonban heti váltással, szombatonként tudjuk fogadni Érdeklődjön, legyen a Vendégünk, tapasztalja meg Lelle barátságos hangulatát, legyen részese a rendezvények (többnyire ingyenes) sokaságának, nyüzsgő esti programoknak.

6333,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Mátyás király u. 15 apartman

Siófok közkedvelt Aranyparti részén található önálló nyaraló. Platánokkal szegélyezett nyugodt csendes utcában öröm lesz a kikapcsolódás. Baráti társaság, vagy család részére ideális hely. 3 szoba 2-2 ággyal, fürdőszoba, plusz külön wc, konyha teljes felszereléssel, tágas nappali és nagy terasz áll a vendégek rendelkezésére. Zárt parkoló, grillezési lehetőség. 200 méteres körzetben szinte minden megtalálható, ami a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz szükséges. Strand 50m, étterem 30m, CBA 50m, egyéb bevásárlási lehetőség 50m. Minimum 3 éjszakás foglalás.

9166,-Ft

fő/éjtől

10 / 3 apartman

Zamárdi Vadkacsa sor 13 (exSiófoki út) apartman

Forró nyári napokon, legjobb hely a Balaton. Jöjjön és töltsön el pár emlékezetes napot e kellemes helyen. Kiadó apartmanok Zamárdi-Felsőn 300 m. -re a Balatontól. Zamárdi-Felső vasútállomás, M7 autópálya lejáró és a Kaland park mellett. A közelben gokart pálya, cirkusz, kertmozi, éttermek, ABC, zöldséges, fagyizó, szabad strand.

10000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonlelle Erdősor utca 88 apartman

Balatonlellén, a szabadstrandtól 800 méterre csendes, nyugodt utcában klímával ellátott tetőtéri apartman 4+2 fő részére kiadó. Az apartman ára fix 25. 000Ft/éjszaka 4 főig. Minimum 4 éjszakától foglalható!

7000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Szántód Szigony utca 1 apartman

Kedves szántódi nyaraló pihenni vágyóknak, családoknak vagy kisebb baráti társaságoknak: ) 100 m-re van egy szabad lejáró a vízhez stéggel, ha meleged van csobbanj vagy napozz, vidd le a SUP-od! De ha igazi strand élményre vágysz, 900 m-re található a Rigó utcai szabad strand -játszótérrel, büfével. Az ár tartalmazza a Wifi-t, klímát, teljesen felszeret konyhát mosogatógéppel IS, okos TV Netflixxel (ha az idő rosszra fordulna), udvarban nyugodtan parkolhatsz. Grill és bogrács felszerelést megtalálod, nem kell otthonról cipelni, sőt a fát is biztosítjuk hozzá! Nagy teraszon, jó levegőn lehet nagyokat beszélgetni, nevetni enni-inni, a függőfotelunk, pedig mindenki kedvence. 50 métere a háztól van szántódiak kedvence: ˝Zsolti Zöldségese˝- ahol kaphatsz friss pékárút, kávét vagy frissen csapolt sört. Nagy bevásárlás se probléma Aldi, Spar 2 km-en belül van, könnyen megközelíthető sok parkolóhellyel. Ha esetleg fagyira vágysz, csak egy kellemes séta a komphoz, figyelheted ahogy Tihany mögött eltűnik a nap és a Balatonnak megváltozik a színe-csodálatos! Három hálószobával, maximum 6 fő részére. Foglalás szombattól-szombatig. illetve megbeszélés szerint fő szezonon kívül. Érkezés 14 órától. Távozás 10 óráig. Áraink /éj: május 01-június 19. 35 000 Ft június 19- augusztus 20. 50 000 Ft augusztus 20- október 31. 35 000 Ft +IFA (18 év felettiek esetében 500 Ft/nap) Az ár tartalmazza, víz, villany, ágynemű használat, takarítási díjat.

8333,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Bajcsy Zs.u.60 apartman

Siófok központjában, nyugodt, csendes környezetben, várjuk kölönbejáratú apartmanjainkban a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. Az udvaron parkolási lehetőség biztosított. Buszpályaudvar, vasútállomás 10 percnyi távolságra van az apartmantól.

6000,-Ft

fő/éjtől

13 / 1 apartman

Siófok Dr. Révész Géza utca 3/A apartman

Két külön bejáratú, légkondicionált, nem hivalkodó mégis teljesen praktikus bababarát apartman a belvárosban kiülővel, tető – napozóterasszal. A két szint egyben kiadó: 2 konyha 3 fürdő 5 szoba 13 férőhellyel csak a Tiétek FELSZERELTSÉG: légkondicionált szobák, jól felszerelt konyha, hangulatos kerthelyiség – nyugágyak, függőfotel, grillezés, csocsó, LCD tv, WiFi, zárt parkolás Idegenforgalmi adó 550 Ft / fő / éj, SZÉP kártya elfogadás Háziállatot sajnos nem áll módunkban fogadni!

9000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Balatonmáriafürdő Árvácska utca 143 apartman

Amit kínálunk: - Wifi internet - teljesen felszerelt konyha, apartman - önálló nyaraló - zöld udvar - új redőnnyel, szúnyoghálóval felszerelt műanyag nyílászárók - bográcsozási, grillezési, szalonnasütési lehetőség - zárt udvari parkolás - bababarát szálláshely - klímahasználat - új, tágas kerti kiülő - kisméretű focikapuk - SZÉP kártyát elfogadunk (K&H, OTP) - háziállat nem hozható Legközelebbi strand kb. 700 m

6000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Liszt Ferenc sétány 12 apartman

Best Panoráma Apartman teljesen új penthaus lakás minden helységből megközelithető a minőségi bútorokkal berendezett hatalmas 48 m2 körpanorámás terasz A teraszon ülve látni a Tihanyi apátságot esténként meg a naplemente szépségében gyönyörködhetünk. Az apartman teljesen felszerelt konyhával rendelkezik nyaraljon úgy mintha otthon lenne! Konyhában sütő főzőlap mikro hütő fagyasztó vizforraló tea kávé föző található edényekkel. Fürdőszobába mosógép hajszárító vasalási lehetőség. Az egyik hálószobában egy franciaágy a másik hálóban két egyszemélyes ágy a nappaliban egy kanapé lett elhelyezve 6 személy kényelmesen elfér. Nappaliban egy szallagfüggönnyel könnyedén egy harmadik hálóteret leválaszthatunk. Minden szoba ablakja balatoni panorámás. A strandra napozóágyakat biztositunk hogy ezzel is kényelmesebbé tegyük kedves vendégeink pihenését. A lakás a negyedik emeleten található mely lifttel megközelithető. A zárt kamerával örzött udvarban egy parkolóhely biztositott. A lakásban a hűtés fűtést hőszivattyús rendszer biztositja. Minden ablakon szúnyogháló és motoros redőny van elhelyezve. Ágyneműt törölközőt boztosítunk. Érkezéskor egy üveg borral kedveskedünk. Kistestű kutyusokat díj elllenében szívesen fogadunk Best Panorama apartman Siófok ezüstpartján épült közvetlenül a parton csak egy kiskapu választja el a szabadstrandtól. A dinamikusan fejlődő ezüstparton új játszóterek várják a gyerekes családokat. A sport kedvelök se unatkozhatnak idén több sportpályát adtak át használatra (strandröplabda lábtenisz. ). Vizibicikli kölcsönző 50m re, calypso kikötő és étterem 100m re található az apartmantól. A part teljes felújításon esett át szép térköves sétány értékmegörzökkel öltözőkkel. Közel van Zamárdi közel a siófoki Petőfi sétány. Spar és éttermek 100 mre. Balatonszéplakfelső vonatállomás 600m távolságra.

9000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Balatonboglár Vikár Béla utca 37. apartman

2026-os évben nem tudunk vendégeket fogadni! Ez a kétszintes családi ház Balatonbogláron a vasút és a főút között található, strandtól kb. 300m-re, a városközpontól kb. 1000 m-re. Közelben (kb. 300m) étterem, pékség, Penny, vidámpark. Maximum 10 fő nyaralását teszi lehetővé. Fsz. : szobák: 1x2 fő, 1x2 fő +1 fő konyha: mikró, tea-kávéfőző, hűtő, tűzhely nappali+TV, zuhanykabinos fürdő+WC, terasz kerti bútorral. Em. : szobák: 1x2 fő, 1x2 fő +1 fő + TV konyha: mikró, vízforraló, hűtő, tűzhely nappali+étkező (klíma, ha igénylik napi 3000. - Ft), fürdőszoba, WC Udvar: hinta, grillezési lehetőség, kerti bútorok Parkolási lehetőség az udvaron. Az udvar közös használatú a tulajdonossal. A tulajdonosok az udvaron egy teljesen különálló házban laknak. Háziállat nem hozható! Minimum 5 éjszakára foglalható. Augusztus 20-i fesztivál, kiemelt időszak, melynek ára 80000. - Ft/éj/ház.

7000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Fonyód Vitorlás utca 40 apartman

A panorámás, hangulatos 2 szintes faház Fonyódon, zöld környezetben, 100 méterre a vízparttól, a gyerekbarát városi szabadstranddal szemben található, 200 méterre a kutyás strandtól. A teraszról és az emeleti szoba ablakából a Balaton látványában gyönyörködhet. A legmelegebb órákban a házat körülvevő fák árnyékot biztosítanak, így a ház nem melegszik fel, és a teraszon is hűsölhet. A fahaz egyszeru ee hangulats. A konyha felszerelt, meleg viz, hosugarzok vannak. 2 szintes, 33 nm, nappali, szoba, főzésre alkalmas konyha (főzőlap, hűtő, mikro, vízforraló, kenyérpirító, kávéfőző, edények, evőeszközök), fürdőszoba (zuhany, wc, kézmosó), nagy terasz, tágas kert. A nyaraló 4 fő részére kialakított, kényelmes, plussz 1 fore potagyazhato. Az emeleten 2 összetolható ágy található, a földszinten egy francia ággyá alakítható kanapé. Parkolás a ház előtt vagy az udvarban. A fahaz a 7-es ut menten talalhato kozel a vonathoz, igy nappal a forgalom zajaval szamolni kell. Zajerzekenyeknek nem ajanlom. Könnyű 8-10 perces balatonparti sétával elérhető a városközpont, a fonyódi vasútállomás, a piac és a fizetős strand. Ugyanúgy könnyű 8-10 perces balatonparti sétával (közvetlen a Balaton partján nemrég épült sétányon, mely a nyaralótól 50 méterre indul) elérhető a bélatelepi szabadstrand es a bélatelepi vasútállomás. A panoráma sétány (villasor) par perces erdei sétával közelíthető meg. Ágyneműt biztositunk, a végtakarítás főszezonban 2000 Ft. Az ár - az idopont es foglalas hosszatol fuggoen - Főszezonban (július - augusztus) 18. 000 - 30. 000 Ft / éjszaka. - Júniusban és szeptemberben 8. 000 - 16. 000 Ft / éjszaka. - Májusban és októberben 6. 000 - 12. 000 Ft / éjszaka. Főszezonban a minimálisan foglalható éjszakák száma 7.

3000,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Balatonlelle Rákóczi út 310 apartman

Töltse szabadságát az otthonos Mecsek Villában a Balatontól kb. 300 méterre. A három duplaágyas légkondicionált hálószobában 6 személy számára nyújtunk kényelmes elhelyezést, de pl. gyermekek részére pótágy lehetséges. Van wifi, tüzrakóhely, grillezö, mosógép, mosogatógép és díjmentes parkolási lehetöség zárt udvarban. Bevásárlás (Lidl, Aldi, Rossmann, DM, Pepco, Yisk) a közvetlen közelben. A nyaraló egy lakóegységnek számít, így szobánként nem bérelhetö. Àra személyektöl függetlenül a föszezonban (07. 10. -08. 20. ) 60 000Ft/éj. Elö- és utószezonban kérjen ajánlatot. Minimális bérleti lehetöség 5 nap. A szállás lefoglalása utáni 2. napot bezáróan a szállásdíj 30%-át kérem utalással fizetni, ekkor válik érvényessé szállásfoglalása. A szállásdíj második részének összege érkezéskor esedékes. A foglalási és végösszegröl online számlát állítunk ki, melyet az e-mail címükre továbbítunk. A tulajdonos a melléképületben lakik és 24/7 áll rendelkezésre.

7500,-Ft

fő/éjtől

7 / 2 apartman

Zamárdi Eötvös utca 4 apartman

Üdvözöljük a SULÁK APARTMANHÁZ oldalán Egész nyáron / május 13. -től - szeptember 12. -ig / szeretettel várjuk, pihenni és szórakozni vágyó kedves vendégeinket. A SULÁK APARTMANHÁZ családi vállalkozás keretein belül működik Zamárdi központjában. 2015-ban teljes felújítás történt minden apartmanban. Könnyen megközelíthető centrális helyen van. A Balaton part 280 méterre van a háztól /4 km-es szabadstrand/. Élelmiszer üzletek, vendéglátóhelyek, mozi, patika, vasút, ill. buszmegállók és egyéb üzletek 50-150 méteren belül találhatók. Sportolási lehetőségek a parton, ill. a közelben lévő sportpályán lehetséges. Zamárdi területén sehol nincs parkolódíj! Apartmanjaink 2-3-4 ágyas, ( mindegyik pótágyazható ) csillárventillátoral, minikonyhával / micro, hűtő stb. /, tusolós fürdőszobával, önálló teraszrésszel, kábel TV-vel, ingyenes WIFI-velrendelkeznek. Korlátozott számban ingyenes parkolási lehetőség az udvarban, valamint az apartmanház előtt az utcán. Vendégházunk zárt kapuval rendelkezik, amely biztosítja vendégeink részére a gondtalan pihenést. Zamárdi a kis gyermekes családok számára a legideálisabb nyaralóhely az adott vízviszonyok miatt. A parton EU szabvány szerinti új és modern gyermekjátszótér van. A jól kiépített parton minden korosztály jól érezheti magát. A partrész bőséges szolgáltatásokkal van ellátva. A kalandvágyó vendégek eltölthetik szabadidejüket a 2 kilométer távolságra fekvő Zamárdi Kalandparkban is. A szőlőhegy és a kilátó is kellemes kikapcsolódást jelent az ez iránt érdeklődőknek. Bejelentkezés: 14: 00 órától Kijelentkezés: 10: 00 óráig Elfogadott fizetőeszközök: Készpénz, Átutalás Elfogadott pénznemek: HUF (Ft), EUR (€) Helyfoglalás a foglaló befizetésével lehetséges. A foglaló mértékét közös megegyezés alapján állapítjuk meg A Balaton Sound és egyéb fesztiválok idejére más árak vannak érvényben és csak személyes foglalás lehetséges! Felhívjuk Tisztelt Vendégeink figyelmét, hogy a Balaton Sound ideje alatt az apartmanokban csak a bejelentkezett vendégeink tartózkodhatnak!

10000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Balatonboglár Mandula u.7. apartman

Balatonbogláron (Jankovics üdülőtelepen), szabad strandtól 3 perc sétára, 2026. 07. 20-tól, nyaralóház kiadó minimum 6 éjszakára, maximum 6 főre, Hálószobák (klímával) a felső szinten vannak(3 szoba) külön bejárattal, előtérrel, fürdőszoba+WC-vel. Az alsó szinten hatalmas társalgó+étkező, fürdőszoba+WC, felszerelt konyha, fedett terasz, terasz mellett bográcsozási, grillezési lehetőség (bogrács van), kocsi beálló. Foglalás 30 %-al. Plusz fotókat Emailben küldhetek. Ár: 38000. -Ft/teljes ház/éj

6500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Zamárdi Rétföldi utca 39 apartman

Zamárdiban kiadó egy kényelmes teljesen felszeret 4 fős apartman. Csendes utcában mégis közel mindenhez.

9000,-Ft

fő/éjtől

12 / 1 apartman

Siófok Kunfi Zsigmond u. 3. apartman

A Siófokon található apartmanunkat azoknak ajánljuk - akik a nyári szezonban szeretnének egy nyugodt, csendes utcában pihenni, mégis közel a szabadstrand nyüzsgéséhez, (két utcára (250 m -re) az Aranyparttól, 100 m -re a buszmegállótól ) - akik szeretnének a Balatonon kizárólagos házhasználatot, saját udvart, rossz idő esetére egy jakuzzit, - akik januártól decemberig fiatalos, modern környezetben szeretnének összejöveteleket tartani. … mert a Balaton egész évben csodálatos!

12000,-Ft

fő/éjtől

13 / 1 apartman

Balatonlelle Hunyadi utca 2 apartman

Balatonlellén, csendes, nyugodt környezetben klimatizált családi ház kiadó! Családoknak, barátoknak 8-12 főig! Ingyenes Wi-fi az egész házban. Bogrács, Grillezési lehetőség az udvarban. 6 hálószoba ( 2 erkélyes), 2 nappali, 1 konyha, 1 étkező + terasz, 2 fürdőszoba + 1 külön Wc. Vendégeink részére szívesen szervezünk borkóstoló vacsorát a közeli Kishegy-re! Rengeteg látnivaló és program várja Önt is városunkban. Jöjjön el hozzánk barátaival, családjával és pihenjen nálunk! : )

11538,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Zamárdi Rétföldi u. 14. apartman

magánszállás Vendégházunk Zamárdi csendes, panorámás részén, a Rétföldi utcában található. A ház 4-5 férőhelyes, tökéletesen alkalmas családok, baráti társaságok számára. 2 kétszemélyes háló, tágas nappali étkező, felszerelt konyha, fürdő, fürdőkáddal fedett terasz, parkolás az udvarban, grillezési, bográcsozási lehetőség, gyermekjátékok (hinták, homokozó), kerti bútorok díjtalan internet csatlakozási lehetőség (wifi). A szálláshelyre kutya díjtalanul hozható. A ház csak egyben bérelhető, külön szobát, házrészt nem adunk ki. Pontos árakért kérje ajánlatunkat

7000,-Ft

fő/éjtől

14 / 5 apartman

Siófok Szent László utca 32/b apartman

Üdüljön nálunk! Házunkban 2, 3, 4 fős apartmanok és szobák találhatók. A szobákban TV, hűtő, tusoló, toalett található főzési lehetőséggel. Házunkban klimatizált szobákat tudunk biztosítani. Az apartmanokban Tv, hűtő, tusoló, toalett mini konyha található. A háztól 100 méterre található a szabad strand, mely kisgyermkek fürdésére is alkalmas. A parton büfé, értékmegőrző, vizibicikli kölcsönző és ingyenes WC is üzemel. A közelben éttermek és élelmiszerboltok szolgáltatásait is igénybe vehetik vendégeink. A plázs a háztól csak néhány perc séta. A Galerius Élményfürdő és Wellness Központ az utcánk végén található. Zárt parkolóhelyekkel rendelkezünk korlátozott számban vendégeink gépjárműveinek biztonsága érdekében. A szabadidő kellemes eltöltésére számos lehetőség kínálkozik. Pl. : vizibicikli kölcsönzés, balatoni hajókirándulások, lovaglási lehetőség, gokart, vízisí, wakeboard, motor és kerékpár kölcsönzés, szabad strand A vendégváltás egyéni igények alapján történik. A szoba vagy apartman elfoglalása az érkezés napján 14 órától lehetséges. Az elutazás napján 9 óráig kell a szobát elhagyni. A foglalható napok száma előszezonban - máj 15. -töl jún 30. -ig min 2-éj. Főszezonban Júl. -1-töl aug. 26. ig min. 4-éj. Utószezonban Augusztus 27. -töl szept. 15. -ig min. 2-éj A szállás besorolása: magánszálláshely A szálláshely védettségi igazolványt kér. Foglalás esetén foglalási előleget kérünk, mely a foglalási összeg 30%-a. Az átutalásra 3 munkanap áll rendelkezésre.

7000,-Ft

fő/éjtől

17 / 6 apartman

Siófok Szent László út 93/A apartman

Az Apartmanház Siófok kedvelt üdülő részén az Aranyparton helyezkedik el. A parttól mindössze 50 m-re. Sió Pláza, Főtér, Víztorony és az esti sétáló utcától 2600m-re található. 2-3-4 fős apartmanok foglalhatók. Apartmanjaink földszinti teraszosak vagy emeleti erkélyesek, amelyeknek többségük Balatoni panorámával rendelkezik. Az apartmanokhoz mini konyha, zuhanyzós fürdőszoba, erkély/terasz tartozik. A kikapcsolódni vágyókat a napozó udvarban medence és jacuzzi várja. A bárunkban kávékat, üdítőket és hűsítő italokat fogyaszthatnak. A ház előtt ingyenes parkoló található! Kisállatot nem fogadunk! Szobaárban lévő szolgáltatások: Medence Jacuzzi Parkoló Szobaszéf Internet (Wifi) Klíma Recepció (08: 00 - 19: 00) Szépkártyát elfogadunk

8000,-Ft

fő/éjtől

10 / 2 apartman

Balatonboglár Bercsényi 17 apartman

Kedves Szálláskeresők! Balatonbogláron a Sanyi vendégház idén is várja régi és leendő vendégeit! ? ? ? ? Házunk a legközelebbi strandtól /Kodály utca/ 500 méterre található. Két apartman áll a vendégek rendelkezésére. Emeleti apartman 90 m2: 2 szoba 4-5 fő részére, nappali, étkezővel, felszerelt konyha, kádas fürdőszoba, külön wc, erkély kerti bútorral. Tetőtéri apartman 70 m2 2 szoba 4-5 fő részére, nappali, étkezővel, felszerelt konyharésszel, tusolós fürdőszoba. Mindkét apartmanunkban tv, wifi áll a vendégek rendelkezésére. Nagy udvar, grillezési, bográcsozási lehetőség. Gyerekeknek: hinták, homokozó, trambulin, csúszda, Igény esetén kiságyat, kádat, etetőszéket biztosítunk. Közelbe: Penny, étterem, cukrászda, patika. Gömbkilátó, bobpálya és kaland park 1000 méter. Várjuk jelentkezésüket! ? ? ? ?

4000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Zamárdi Dessewffy 39 apartman

Néhány lépésre a strandtól, négy-öt személy részére alkalmas modern, jól felszerelt önálló ház közvetlen kertkapcsolattal. Étkező és a konyha egy légtérben található, két hálószoba francia ágyas, + heverő. A nappaliból közvetlen a teraszra onnan pedig kertbe juthatunk. Gyerekek számára homokozó, hinta sok zöldfelület biztosított. Teljesen felszerelt konyha, mikrosütő, kávé főző, edények. Teraszon kényelmes kerti bútor várja vendégeket. Ingyenes Wifi. Az ingyenes homokos szabadstrand pillanatok alatt elérhető és számos büfé, étterem, egyéb szolgáltatás található, grillezés, , szalonnasütés, bográcsolási lehetőségaz a kerben található, parkolás biztonságos zárt udvarban. A telken van még két apartman ami családok és párok fogadásásra van berendezve. A többi vendég nyugalma érdekében bulizásra nem alkalmas.

7000,-Ft

fő/éjtől

19 / 1 apartman

Zamárdi Damjanich utca 29. apartman

Szeretettel várjuk 20 fős önálló házunkba a parthoz közel, csendes, madárcsicsergős környezetben! Ár: 5. 000 Ft - 20. 000 Ft /fő/éj. A ház főszezonban minimum 5 éjszakára, elő- és utószezonban 2 éjszakára foglalható. Kisállatok: 4000 Ft/éj. Takarítási díj: 15. 000 Ft

12000,-Ft

fő/éjtől

14 / 4 apartman

Balatonszárszó Mikszáth Kálmán u. 15. apartman

Balatonszárszó üdülőközpontjában, a vízparttól 50 m-re épült nyaralónkban 4 apartman van. Az apartmanok önálló lakóegységek, fürdőszobával, felszerelt konyhával, erkéllyel vagy terasszal. A földszinti 2 apartman (2 szobás: 4+1 ágyas, és másfél szobás: 2+2 ágyas) egymásba is nyitható, így két család együttes érkezése esetén 6-9 fő részére nyújt kényelmes elhelyezést. A ház emeleti részén 1 szobás (2+1 ágyas, valamint 2 szobás (4+1 ágyas), klímával felszerelt, szépen berendezett, hangulatos kialakítású apartmanokkal várjuk a pihenni, nyaralni vágyó kedves vendégeinket. A kapun kilépve szemben ingyenes strand, és mellette a szépen gondozott és jól felszerelt központi strand ahol rendkívül kulturált körülmények között, árnyas fák alatt tölthetik a nyaralás napjait. A kisgyermekes családok részére sekély vízű, homokos öböl és hatalmas játszótér épült. A nyaralótól néhány perc kényelmes sétával közelíthető meg a központ. Boltok, étkezőhelyek, zenepavilon, hétvégeken kulturális rendezvények teszik a nyaralást emlékezetessé.

6000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonfenyves Bethlen Gábor utca apartman

Közvetlen vízparti Fenyves Társas üdülőben, légkondicionált 1, 5 szobás apartman, ős fenyőfás környezetben 50 m-re a Balaton partjától kiadó. Saját zárt stranddal, homokozókkal, játszótérrel, focipályával. Az üdülőtelep őrzött parkolóval rendelkezik. Az apartman teljesen felújított. A szobákban kábel TV, a konyha teljesen felszerelt. Étterem a szomszédban. A közelben található Spar, Aldi élelmiszerbolt. A központ, és a vasútállomás jól megközelíthető (10 perc séta). Az apartman ára 35. 000 Ft/éj + IFA, 1 fő, illetve 4 fő esetén is. Vendéget minimum 4 éjszakára áll módunkban fogadni. Főszezonban a minimum 7 éjszaka (július 01. -augusztus 20. )

8750,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Fonyód Domb utca 43 apartman

Jöjjön és töltse szabadságát nálunk és élvezze vendégszeretetünket. Csodálatos környezetben fekvő Fonyód a pihenni vágyó gyermekes családok ideális nyaralóhelye Garantáljuk, hogy szobáink tisztaságával elégedett lesz! Rendezett kerttel, udvarral és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! A fonyódi Várhegyen 2011. évben új, négyszintes, faszerkezetű kilátó épült körpanorámás kilátással a Balatonra illetve a Nagy-Berek élővilágára. A Valkó kilátónál megcsodálhatjuk a szemközti panorámát, a kilátó után találjuk a Kripta villát, amely legendája évtizedek óta elérzékenyíti a látogatókat. A sétány azon részén ahol kiszélesedik az út, található a 2001-ben állitott. 18. m. millenniumi Apostoli Kettős kereszt. A Fácános parkban találjuk a Gulio Turco olasz származású császári hadmérnök tervei szerint épült egykori cölöpvár ( palánkvár ) nyomait, a sáncok, vizesárkok maradványait, őrtornyokkal, ahol évente hadijátékokat rendeznek. A végvár feletti több mint 200 éves Présház étterem 22. m. hosszú pincéjéről nevezetes, ahol az ízletes, bőséges ételeket cigányzene kísérettel fogyaszthatják. A város egyik leglátogatottabb és legszínesebb programja a hétfői, szerdai és szombati napokon megrendezésre kerülő kirakodóvásár.

10000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Siófok Halápy János utca 3 apartman

Élvezze a nyári napsütést közvetlenül a Balaton partján található apartmanunkban. Nyugodt környezetben, gyönyörű panorámával várunk benneteket. Elhelyezhető létszám: maximum 5 fő. Az 5. főnek teljes értékű pótágyat biztosítunk. Felszereltség: 1 hálószoba, 1 nappali, felszerelt konyha, fürdőszoba mosógéppel, terasz Balaton panorámával, klíma, wifi, redőny. A zárt udvaron 1 autó részére van parkolási lehetőség. További parkolási lehetőség: az apartmanház előtt, fizetős. Fertőtlenített, friss ágyneművel várjuk vendégeinket. Az apartmanház mögött húzódik Siófok 3 km-es, füves szabadstrandja, ahová az udvarról közvetlen kiskapun lehet kijutni. A strandon büfék, vizisí-, SUP deszka- és vizibicikli kölcsönző várják vendégeinket. Ha jobban szereti a medencét, akkor az udvaron lévő fűtött medencénkben is csobbanhat. A közeli sétáló utcában éttermek, ajándéküzletek, fagylaltozó, manikür-pedikür, élelmiszerüzlet, zöldséges üzletek találhatók. A vasútállomás 150m. Partikra nem alkalmas! OTP SZÉP kártyát fogadunk el.

9000,-Ft

fő/éjtől

12 / 3 apartman

Balatonlelle Dobó K 18 apartman

Balatonlellén a központban, de mégis nyugodt helyen, apartmanok kiadók. Jakusival bővültünk: ) Apartmanjaink már Május 1-től várják a kedves vendégeinket. Az apartmanok 4 éjszakától foglalható. Egy 2 fős, és két 4-5 fős apartman. Felszerelt konyha ( te konyha ), fürdő( tusolós ), wc, tv, Klíma, grillező, bográcsozó, a strand és a központ 5 -10 perc séta. Balatonlelle nagyon kedvelt a homokos lidós partjáról ami a tengereket idézi nekünk. Családoknak kifejezetten ajánlott.

11000,-Ft

fő/éjtől

20 / 1 apartman

Balatonszárszó Szóládi u. 33/A apartman

Apartmanunk 2020-ban épült, ikerház jellegű. Kiemelt időszakban csak egyben, önálló házként foglalható max. 20 fő részére, de egyéb időszakban az „A” (93m2) és „B” (93m2) oldal egyedi ajánlat alapján külön-külön is elérhető. Mindkét oldal egymástól függetlenül használható, külön bejárattal rendelkezik, a kert, wellness/közösségi tér és a medence használata közös. Ideális választás baráti családok számára, hiszen együtt, de mégis külön, egymást nem zavarva tudnak pihenni. Az „A” és „B” oldal elrendezése egyforma, egymás tükörképei, az egyes apartmanok csak színvilágukban különböznek egymástól. Mindkét oldal 3-3 apartmant - a földszinten egy 2+2 személyes, az emeleten egy 2+2 személyes illetve egy 2 személyes stúdióapartmant - tartalmaz. Mindegyik apartmanhoz külön fürdőszoba, konyha és terasz tartozik, a négyszemélyes apartmanok amerikai konyhás nappalival és franciaágyas hálószobával rendelkeznek, ahol a + 2 fő elhelyezése a nappaliban ágyazható ülőgarnitúrán történik. A ház téliesített, padlófűtéssel rendelkezik, így egész évben bérelhető. Apartmanházunk egyik fő vonzereje a fedett, vízforgatós medence (3, 5mx7, 5mx115cm), melynek egy részén egy 35 cm mélységű gyermekpancsoló lett kialakítva. A medence hőszivattyús fűtésű, így a 28-30 C vízhőmérsékletével állandó vízi élményt kínál. Az apartmanon belül, mindkét oldal vendégei számára közvetlenül megközelíthető wellness/közösségi tér került kialakításra, ahol egy 7 személyes jakuzzi, egy 4 személyes infraszauna, illetve egy étkezőasztallá alakítható biliárd asztal teszi még teljesebbé vendégeink kikapcsolódását. A wellness/közösségi tér térítési díj ellenében használható. Az udvaron bográcsozó/szalonnasütő, illetve ping-pong asztal és csocsó áll a vendégek rendelkezésére. Parkolni közvetlenül a ház előtt kialakított, kamerával megfigyelt parkolóban lehetséges. Felszereltség: ˝A˝ oldal: Földszint Piros apartman (2+2 személyes) Emelet Rózsaszín apartman (2+2 személyes) Emelet Narancs apartman (2 személyes) ˝B˝ oldal: Földszint Zöld apartman (2+2 személyes) Emelet Sárga apartman (2+2 személyes) Emelet Kék apartman (2 személyes) Földszinti 2+2 személyes apartmanok: Franciaágyas hálószoba, amerikai-konyhás étkező, nappali ágyazható ülőgarnitúrával. A konyha jól felszerelt, elektromos főzőlap, páraelszívó, kombinált sütő, mikrohullámú sütő, fagyasztós hűtőszekrény, Tchibo Cafissimo kapszulás kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló. Fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó, wc, hajszárító) + tágas, fedett terasz kerti bútorokkal Emeleti 2+2 személyes apartmanok: Franciaágyas hálószoba, amerikai-konyhás étkező, nappali ágyazható ülőgarnitúrával. A konyha felszereltsége elektromos főzőlap, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, Tchibo Cafissimo kapszulás kávéfőző, vízforraló. Fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó, wc) + tágas, részben fedett terasz kerti bútorokkal Emeleti 2 személyes stúdióapartmanok: Franciaágy, étkezősarok, minikonyha hűtővel, mikrohullámú sütővel, főzőlappal, Tchibo Cafissimo kapszulás kávéfőző, vízforraló. Fürdőszoba (zuhanyzó, mosdó, wc) + tágas, részben fedett terasz kerti bútorokkal. Az apartmanok igényesen berendezettek, légkondicionáló berendezéssel felszereltek. Minden szobában és nappaliban síkképernyős Smart TV található ingyenes wifi internet hozzáféréssel. A lépcsőház tárolójában mosógép és vasalási lehetőség áll a vendégek rendelkezésére. Apartmanházunk nyugodt, családias környéken helyezkedik el, ezért partikra/bulizásra csak abban az esetben foglalható, ha mellőzni tudják a hangos zeneszolgáltatásra alkalmas eszközöket. (pl. partybox, DJ pult, stb. ). Ellenkező esetben az ilyen céllal érkező vendégek kérjük, ne minket válasszanak a környék és a szomszédok nyugalmának megőrzése érdekében! Megértésüket köszönjük!

13500,-Ft

fő/éjtől

8 / 2 apartman

Siófok Szent László u.36 apartman

Apartmanunk Siófok aranypartján igazi kikapcsolódást biztosit. Déli part legszebb városa és legtöbb szórakozási lehetőséget kínáló város Siófok. Apartmanunktól a Szabad strand, éttermek, kisközért 5 percre elérhető. Nagy udvarunkon bográcsozási, grillezési lehetőség, gyerekeknek, hinta, homokozó, darc, felnőtteknek lengőteke. Plázs, Petőfi sétány, víztorony, pályaudvarok 15 perc gyalog. Bella simogató állatpark kisbusszal elérhető. Családosoknak igazi nyaralás, fiataloknak a plázson számtalan szórakozási lehetőség. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket.

12000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Fonyód Köztársaság u. 2. apartman

MA19008696 Saját medencés apartman 4 fő részére kiadó Fonyódon, a Balaton déli partján 4 személy részére különálló nyaraló kiadó Felszereltség: 2 hálószoba (egy kétágyas és egy franciaágyas) mindkét szobában színes televízió fürdőszoba (zuhanyzó+WC) jól felszerelt konyha saját, fűthető, medence (méretek: 6m 3, 2m mélység - 120cm) Wi-fi kocsibeálló kialakított kerti sütögetős rész 4 db kerékpár Fekvése: Balatontól 100 méter Árak: Főszezonban 2022. 06. 15 - 08. 31 között: 4 fő részére a főszezonban: 50 000 Ft/éj + idegenforgalmi adó (400 Ft/fő/éj) Főszezonon kívül: 40 000 Ft/éj + idegenforgalmi adó (400 Ft/fő/éj) Háziállat: 2 000 Ft/éj Klíma: 2 000 Ft/éj Medencefűtés: 5000 Ft/éj Sajnos utalványt nem áll módunkban elfogadni. Minimum foglalás: 7 éjszaka

14250,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Balatonlelle Hunyadi u. 58. apartman

Kiadó Brúnó vendégház Balatonlellén a balatontól kB. 1km! Töltsön el pár felejthetetlen napot nálunk! Június 1-Szeptember 15-ig. A ház 3 szoba +nappali van, Max. 6+2 főre részére kiadó. 1 fürdőszoba WC -vel és egy különálló WC. Amerikai konyha tágas térrel. A ház klímás, felszerelt konyhával, WiFi, grillezési lehetőség. Az apartman 1 éjszakára 40000 Ft4 főig! 4fő felett személyenként 8000ft/éj! IFA 500ft/éj/fő! Érkezés napján 14-órátol foglalható el az apartman, távozáskor 10 - óra! Foglalás esetén 20% foglaló fizetendő. Min. 5 éjszaka foglalható. Kellemes kikapcsolódás nagycsaládosoknak, vagy baráti társaságoknak! Várunk minden vendégünket nagy szeretettel!

10000,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Siófok Batthyány utca 35 apartman

Siófokon, a Batthyány Lajos utcában a homokos szabadstrandtól, a vasútállomástól, és a PLÁZSTÓL mindössze 10 percre található 66m2 ház kiadó! 2 szoba előszoba konyha fürdőszoba és kert. A ház teljesen felszerelt (víz, gáz, villany stb) TV, grillezési lehetőség a kertben. Felszereltség: hűtő Tv, Mikrohullámú sütő, Tűzhely, Étkezéshez szükséges eszközök (tányérok, poharak, edények, evőeszköz stb), Illetve az ár tartalmazza az ágyneműt is. Környék: A háztól 30 méterre, rögtön az első sarkon található egy éjjelig nyitvatartó ABC, azzal szemben pedig egy fagylaltozó. (La Rosa) A Petőfi sétány szintén 1 saroknyira található. A Fő utca, illetve a Víztorony 15 perces sétával megközelíthető ( árnyékos, hűvösebb útvonalon a Batthyány utcán végigsétálva) Parkolási lehetőség egy autónak biztosított zárt udvarban. Wifi van Házi állat nem hozható! Minimum 6éjszakát igénybe kell venni. Akkor lehet kevesebb napot igénybevenni ha a két foglalás között kevesebb nap van

6000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonboglár Erzsebet u. 25/A apartman

Balatonbogláron, a szabad strandtól kb. 7 perc sétára, igényesen berendezett, klimatizált nyaraló várja vendégeit maximum 4 fő részére. Vendégházunk prémium felszereltséggel és gondosan kialakított környezettel várja vendégeit. Bízunk benne, hogy azok választanak minket, akik maguk is értékelik a minőséget és vigyáznak környezetükre. a Vendégház 35000ft/éj elő és utó szezonban, 38000ft/éj a fő szezonban

8750,-Ft

fő/éjtől

16 / 6 apartman

Siófok Bajcsy Zs.utca 45 apartman

Köszönjük érdeklődését Apartman iránt! Szeretnénk figyelmükbe ajánlani kedvező árainkat, és akcióinkat! Gondtalan kikapcsolódást, kellemes pihenést, szórakozást kínálunk! Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a Matild Apartmanházban amely, a Balaton déli partján, Siófok belvárosában, csendes, nyugodt környezetben, a Balatontól 900 méterre helyezkedik el. 10-15 perc sétával, szinte minden elérhető, a szépen átalakított Fő tér, üzletek, szórakozó helyek, parkok és a strand. Hat külön bejáratú, 2 és 4 fős, földszinti és emeleti, családias hangulatú, jól felszerelt apartmanok állnak az Önök rendelkezésére. Ideális családoknak, pároknak, kissebb baráti társaságoknak. Ingyenes parkolást, zárt udvarban biztosítunk. Internet, Wifi csatlakozással, ingyenes. Grillezési lehetőség (faszenet, fát, begyújtó folyadékot Önöknek kell beszerezni). NYITVA TARTÁSUNK SZEZONÁLIS! Május 14-től, szeptember 20-ig. A szállás hely elfoglalása 14- óra, elhagyása 10-óra! HA FELKELTETTÜK ÉRDEKLŐDÉSÜKET KERESSENEK MINKET, SZÍVESEN ADUNK VÁLASZT TOVÁBBI KÉRDÉSEIKRE!

15000,-Ft

fő/éjtől

14 / 3 apartman

Siófok Batthyány utca 23/B apartman

Kastély szállónkban várjuk szeretettel a Petőfi sétány mögött. A Beach 100m az apartmantól, kitűnő poziciónknak köszönhetően ön és kedves családja élvezheti a nyaralását nálunk. Saját Parkolóval rendelkezünk. Normál standard szobákkal várjuk, az udvaron lévő ősfás kertünkben elveszlik a város és úgy érezheti magát mintha egy erdőben egy kastélyban nyaralna, mindeközben Siófok szívében az Aranypart közepén tölti nyaralását. Hatalmas Napozó teraszunkon barnulhat kedvére. Az ár elő és utószezonban értendő!

6500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Köztársaság u. 10. 3/4. apartman

Oliva wellness apartmanunk Siófokon a Köztársaság utcában található, ahonnan a szabadstrand, Petőfi sétány és a város is gyalogosan pár perc alatt elérhetők. A modern berendezésű apartmanban 1 hálószoba, 1 nappali, fürdőszoba, felszerelt konyha és egy 12nm-es terasz áll rendelkezésükre. A földszinti wellness részen kialakított fűtött medencében, infra/finn szaunában kedvükre kényeztethetik magukat. Így egy borúsabb napon sem kell lemondani a fürdőzésről! Az apartman klímával, wifivel felszerelt. A zárt udvaron grillezésre van lehetőség illetve a kamerával megfigyelt parkolóban autójukat is biztonságban tudhatják. SZÉP kártyát elfogadjuk.

7500,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Zamárdi Fő u. 57/a apartman

Töltsön el pár napot Zamárdi falusias részén a Tájháztól és a Kilátótól nem messze, egy családias, nyugodt környezetben! Élvezze a szép panorámát a Kőhegyre és a Balatonra!

9000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Zamárdi Knézich u. 2/a apartman

magánszállás 5 szobás két szintes vendégházunk 10-16 fő részére nyújt szálláslehetőséget a szabad strand közelében. A ház bérelhető egyben, vagy szintenként. A házban két szint - két apartman található Földszint: 3 háló, 2 fürdő, felszerelt konyha, 6-10 fő részére. Emelet: 2 háló, 1 fürdő, felszerelt konyha 4-6 fő részére. A földszinti apartmanhoz tágas terasz, az emeletihez erkély tartozik. Az udvaron kis pancsoló medence, kerti bútorok, grillsütő, tűzrakóhely. Díjtalan internet csatlakozás (wifi). Parkolás az udvarban. Háziállat nem hozható.

6000,-Ft

fő/éjtől

10 / 1 apartman

Siófok rózsa 4 apartman

szombati érkezéssel és szombati távozással várjuk 1 v 2 hétre a Balaton fővárosába, nyugodt csendes utcában rendezett kerttel Önt és kedves családját!

4000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonmáriafürdő Dózsa György utca 86/E apartman

Balatonmáriafürdő legszebb szabad strandja mellett, közvetlenül a kuruttyoló békák, a nádasban megbújó vadkacsák és a fűben sétáló gólyák szomszédságában kiadó ez a csodás, 4 személyes apartman wifivel. Ha az 50 méterre lévő vízpart túl messze lenne, vendégeink nagyot csobbanhatnak a kert kristálytiszta vizű medencéjében. Délutánonként megpihenhetnek a kerti napozóágyakon, esténként pedig finom vacsora készítésére ad lehetőséget az épített grillező. Vigyázat, mert függőséget okoz! Minimálisan foglalható időszakjúlius-augusztusban 7 éj, előtte-utána 5 éj, valamint 4 főre.

10300,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Fonyód Köztársaság U. 97. apartman

Folyód ligeti részén kiadó egy önálló, nagy füves területen, hintával, homokozóval, hintaággyal és nyárssütővel ellátott nyaraló. Kocsibeállási lehetőség több autó részére zárt udvarban. A nyaraló 4+1 fő részére kényelmes pihenést biztosít. 2018-ban új nyílászárok lettek beépítve automata szúnyoghálóval, redőnnyel. 2019. nyarára teljesen felújított konyhával- új bútor, új villanytűzhely, új edények( mikró, kávéfőző, kenyérpirító, hűtő -fagyasztó rekesszel) felszerelt fürdővel, ami szintén 2019. nyarára teljesen felújított - új fürdőszoba bútorral (automata mosógép, épített zuhanykabin, WC) rendelkezik. A nappaliban tévé satelit adással elérhető, légkondival, új sarokülő garnitúrával, két hálószoba található, az egyikben két egyszemélyes kanapé ˝kék szoba˝, a másikban egy franciaágy + egy heverő ˝narancs szoba˝. A szabad strand 300 m-re található a szálláshelytől. A közelben található bolt, étterem, stb. . A nyaraló külső hőszigetelése, színezése és a tető felújítása teljesen újjá varázsolta az épületet. Jöjjön és pihenjen nálunk kellemes környezetben. Garantáljuk a nyaraló tisztaságát!

7000,-Ft

fő/éjtől

7 / 1 apartman

Zamárdi Rétföldi u. 16. apartman

magánszállás 6 személyes, pótágyazható, önálló vendégházunk Zamárdi zöldövezeti részén, a központtól 700, a szabad strandtól 1500 méterre, a Rétföldi utcában várja kedves vendégeinket. A házban az alábbi helyiségek találhatók: 3 két személyes háló, pótágyazási lehetőséggel. 2 fürdő (1 zuhanyzó, 1 kád), az egyik fürdőben mosógéppel. Tágas nappali és étkező, Felszerelt konyha, fedett, nagy terasz A vendégház klimatizált. A parkosított kertben gyermekjátékok (homokozó, mászóka), bográcsozási és grillezési lehetőség áll vendégeink rendelkezésére. A ház csak egyben bérelhető, és kisebb létszám esetén is a teljes ház ár fizetendő. Fesztivál időszakában a feltüntetett árak nem érvényesek, kérje ajánlatunkat. Parkolás a zárt udvarban Díjtalan wifi csatlakozási lehetőség.

7000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonfenyves Mészáros Lázár 2-4 apartman

Sok szeretettel várunk, egy remek helyen, egy új apartmanban! Balatonfenyvesen vízparton, apartman kiadó max 4 fő részére. A sok élményszerzés lehetősége adott, ahogy a nyugodt pihenésé is. Étterem, bolt, strand 150 méteren belül, kb. 1 km-es körzetben szinte minden elérhető, a városközpont, strandok, kikötő, vasútállomás, kisvonat, számos kerékpáros túralehetőség. 2 szoba, nappali, felszerelt konyha, terasz, klíma, szunyogháló, tv ingyenes parkolás vár rád. Wifi nincs, viszont kisállatot tudunk fogadni ( kutyás strand 5 km).

13500,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Balatonfenyves Kölcsey u. 25. apartman

Kellemes kikapcsolódási lehetőség Balatonfenyves központjában, szabadstrandtól 200 méterre lévő 2 hálószobás apartman házban. Nyaralása kényelmét felszerelt konyha, zárt, intim udvar, grillezési, bográcsozási lehetőség valamint autóbeálló biztosítja.

7000,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Fonyód Thököly u. 38. apartman

A Liget nyaralóház szép, gondozott kertben található, napozóágyakkal, fedett terasszal. A földszinten és emeleten található, klimatizált 4 szobában nagyon kényelmesen pihenhet, a jól felszerelt konyhában ízletes ételeket készíthet, két külön fürdőszobában lehetséges a tisztálkodás, felfrissülés. Parkolás a zárt udvarban több autónak biztosított, a teraszon kellemes beszélgetés mellett grillezhetnek is. Az ingyenes strand közelsége és a nyaralóház tisztasága miatt kitűnő választás a feltöltődésre. Távolságok: strand: 350 m bevásárlás: 200 m étterem: 200m

10625,-Ft

fő/éjtől

38 / 13 apartman

Balatonfenyves Vörösmarty 138. apartman

SZERETETTEL VÁRUK MINDEN PIHENNI, NYARALNI, STRANDOLNI VÁGYÓT BALATONFENYVESI ÜDÜLŐNKBEN. 5 TÍPUSÚ TELJESEN FELÚJÍTOTT APARTMANOK ÁLLNAK KEDVES VENDÉGEINK RENDELKEZÉSÉRE 100 MÉTERRE A CSALOGÁNY SZABAD STRANDTÓL. AZ UDVARBAN KAMERÁVAL MEGFIGYELT TÁGAS ZÁRT PARKOLÓ TALÁLHATÓ. BALATONFENYVES A BALATON DÉLI OLDALÁNAK NYUGATI RÉSZÉN HELYEZKEDIK EL. A TELEPÜLÉS A HOSSZÚ STRANDJA ÉS A SEKÉLY VIZE MIATT IGAZÁN CSALÁDBARÁT. A STRANDON A JÁTSZÓTEREK MELLETT MINDENT MEGTALÁL A PIHENÉSHEZ VAGY AZ AKTÍV KIKAPCSOLÓDÁSHOZ. ITT KI LEHET HASZNÁLNI A HATALMAS FÜVES STRANDOT NAPOZÁSHOZ EZENKÍVÜL VAN VÍZI BICIKLI KÖLCSÖNZŐ, SZÖRFISKOLA, VÍZI CSÚSZDA ÚGY MINT SZÁMOS BÜFÉ ÉS ÉTTEREM. A BALATONFENYVESI KISVASÚT MINDENKÉPPEN ÉRDEMES A KIPRÓBÁLÁSRA AMELY A LÁTOGATÓKAT A NAGY-BEREK VILÁGÁBA KALAUZOLJA EL. KÜLÖNÖSEN A CSALÁDOS GYERMEKEK SZÁMÁRA EZ AZ UTAZÁS KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY. EMLÍTÉSRE MÉLTÓ, HOGY A KISVASÚT VÉGÁLLOMÁSA A CSISZTAPUSZTAI HÍRES GYÓGYFÜRDŐ. SZUPER ÉLMÉNY A FENYVESI KIKÖTŐ SÉTAHAJÓZÁSA A NOSZTALGIA SÉTAHAJÓVAL.

9500,-Ft

fő/éjtől

19 / 4 apartman

Siófok Sarok utca 7 apartman

Várunk minden legény és lánybúcsust. Töltsön egy pár napot a teljesen felszerelt luxus villába.

15000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonlelle Május 1 utca 11. apartman

Élvezd a nyarat Balatonlellén, ahol a színes programkínálat egész nyáron át kitart, a parkolás ingyenes, a víz kellemesen meleg. Mindehhez már csak egy nagyszerű szálláshelyre van szükség, hogy az év legjobb napjait tölthesd pihenéssel! Most ezt is megtaláltad! Töltsön egy felejthetetlen pihenést Balatonlellén, a LiLe Apartmanban! 2023-ban kialakított apartmanunk modern, kényelmes 1-4 fő befogadására alkalmas, a valódi pihenést megcélzó elrendezéssel. Tisztasággal, szabadtéri sütési-főzési lehetőséggel, udvari játékokkal és nagy szeretettel várjuk a felnőtteket és gyerekeket egyaránt!

10000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Fonyód Tabán ut 40 apartman

Csendes utcába lévő klímás apartmanunkba szeretettel várunk minden pihenni vágyó vendéget. Grillezési lehetőséggel. Kábel Tv és internet használattal. Szobáink tisztaságával és nem utolsó sorba minden érkező vendégünket Meglepetéssel várjuk. Városunk nevezetessége a napfény strand homokos partjával a kicsiknek nagy öröm A Szép kilátó ami csodálatos látvány nyújt a város felett. Hajóval átkelhet a Badacsonyi bor vidékre kiváló borokat kóstolni.

6500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonlelle Vasút utca 25/b apartman

Kedves Érdeklődők! Jöjjön és töltsön el pár felejthetetlen napot apartmanunkban, amely 450m -re a Balatontól Balatonlelle központjában található. (45m2) Teljesen felújított apartman, amely 4 személynek (2 felnőtt és 2 gyerek részére), nyaralás idejére, pihenni, kikapcsolódni ideális. Az apartman előtt fedett kiülő található kerti bútorral, valamint nagy udvar és homokozó, hinta várja a kisebbeket. Mi, a tulajdonosok is a telken lakunk, külön házban. Grillezési lehetőséget is biztosítunk! A zárt udvarban parkolási lehetőség is van, így biztonságban tudhatja autóját. Gyönyörűen rendezett kerttel, valamint egy barátságos spániel kutyussal várjuk Önt és családját!

6750,-Ft

fő/éjtől

19 / 2 apartman

Zamárdi Dobó István u. 9. apartman

A Balaton déli partján Zamárdiban, csendes, nyugodt környezetben, a központtól 200, a Balatontól 700 m-re vendégház max. 17 + 2 fő részére kiadó. A házban 2 külön bejáratú apartman található, melyek együtt és külön is bérelhetők. Szeretettel várjuk a családokat, baráti társaságokat, akik pihenni szeretnének ezen a csodálatos vidéken.

7000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Balatonszemes Vadvirág utca apartman

Egész évben kiadó Balatonszemes csendes, nyugodt részén kiadó 57 nm-es 3 szobás, nappalis szépen felújított nyaraló kiadó MINIMUM 3 éjszakára. Csak a teljes ház vehető ki, ami maximum 6 fő befogadására alkalmas. Gyerekeknek 6 éves korig kedvezmény. Közelben kiépített szabadstrand található. Kert és tarasz van, a szabadstrand 7 perc sétával vagy 2 percnyi autózással elérhető. Kellemes környezet, igazi kikapcsolódás.

10833,-Ft

fő/éjtől

17 / 3 apartman

Balatonboglár Március 15.tér7. apartman

A Jetter Házban kiadó 3 apartman. A földszinten egy kétszobás és egy egyszobás apartman az emeleten kétszobás apartman található. Az apartmanok külön bejáratúak, de nagyobb baráti, családi társaságnál az apartmanok közti átjárás is lehetséges. Minden apartmanban található konyha, wc, fürdő és étkező. TV és wifi biztosított. Az udvaron grillezési lehetőség. A kalandpark és a Gömbkilátó 5 percre, a Balaton 10 percre, Cirkusz, Vidámpark, Vasútállomás 20percre található.

5000,-Ft

fő/éjtől

8 / 4 apartman

Siófok Szigliget utca.8/a apartman

Partközeli igényes modern Stúdió apartmanjaink ingyenes strand, és szabadstrand mellett, csendes utcában található. Mindegyik apartman különbejáratú, saját terasszal kerti bútorral. Jól felszerelt konyha, saját fürdő WC. Itt minden közel van. A strandra fürdőruhába lehet kimenni. Siófok centrum és Petőfi Sétány 20 perc séta. Nálunk az autó is nyaral. Minden apartmanba klima ami 1500ft felárért igénybe vehető. Pihenésre, kikapcsolódásra vagy szórakozásra itt minden lehetőséget megtalál. A Balaton közelsége az ingyenes strand szomszédsága mind a kényelmüket szolgálja. Garantáljuk, hogy új igényes apartmanjaink elnyeri tetszésüket. Kellemes pihenést kivánunk minden kedves vendégünknek!

10000,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Klára Utca 137 apartman

EG19018720 Nyugodt, csendes utcában lévő Nyaralónkban felüdülés lesz minden eltöltött perc. Garantáljuk, hogy házunk tisztaságával elégedett lesz! Rendezett kerttel és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! ) Fűthető medence/Külön díjjal/

14500,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Balatonlelle Vágóhíd utca 71. apartman

Barbi Apartman Balatonlellén csendes, nyugodt környezetben, a Balatontól 1, 2 km-re található. A házban egy külön bejáratú 100 m2-es emeleti, klimatizált apartman áll az Önök rendelkezésére, ami 4 + 2 fő részére nyújt kényelmes kikapcsolódási lehetőséget.     Ideális családok, baráti társaságok számára. A kerthelyiség pihenőteraszán,           bográcsozási, grillezési lehetőség. Az udvaron zárt, árnyékolt parkolás. Vendégeink számára kerékpárt biztosítunk. OTP szép kártyát elfogadunk. Háziállatokat, kisállatokat nem fogadunk. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket, keressenek minket bizalommal!

10000,-Ft

fő/éjtől

8 / 1 apartman

Szántód Parti Villasor 9 apartman

Nagyszerű kikapcsolódás a tóhoz közel! Szántódon, nyugodt környezetben a Parti Villasoron kétszintes nyaraló kiadó max. 8 főnek. Ár megeggyezés szerint, létszámtól függően. A nyaraló rendezett kerttel és fedett terasszal rendelkezik ahol kényelmesen tud étkezni és élvezni a kellemes estéket. Ideális családok és baráti társaságok számára. Szabadstrand a közelben, bevásárolni Aldi és Spar szintén a faluban található. Tihany-Balatonföldvár-Zamárdi sétával vagy biciklivel könnyen elérhető, kiváló kerékpáros kirándulási lehetőségek a környéken. Ingyenes wifi, kocsibeálló az udvarban. Kutyát lehet hozni.

8500,-Ft

fő/éjtől

6 / 1 apartman

Siófok Széplak apartman

Balatonszéplakon strandtól 100 m-re önálló nyaraló kiadó. Csendes, nyugodt, családias környezetben, zárható füves udvarral, valamint árnyékos gépkocsibeállóval rendelkező ház kiadó. Az ház 6 személyes(2X2 személyes háló és 2személy nappali) nagy terasszal rendelkezik, ahol kellemes baráti vagy családi összejöveteleket, grillezést lehet tartani. A nyaralótól 100m-re könnyen megközelíthető, füves-árnyékos szabad strand található, büfével étteremmel, bárral. Megközelítését megkönnyíti ill. Siófokra beutazást segíti a közelben található helyi buszmegálló, ill. a vasútállomás. Szerencsére a vasút kellő távolságban található ahhoz, hogy a pihenést ne zavarja. Optimális lehet családoknak, nyaralni vágyóknak, kellemes nyaralást, pihenést, felüdülést biztosító akár napimádóknak, akár az árnyékot kedvelőknek. Az ár a személy 6X(a teljes ház rendelkezésére áll) a turnus szerint változik) Az apartmant szombat ill. vasárnapi átadás-átvétellel tudjuk megoldani technikai okok miatt! Kérjük megértését!

5000,-Ft

fő/éjtől

11 / 4 apartman

Balatonlelle Orgona utca 8 apartman

A Keresztes Apartman Ház Balatonlelle szívében, egy csendes utcában helyezkedik el a szabad strand főbejáratának utcájában. Az üdülőépületben jelenleg 2 földszinti és 2 emeleti apartman várja a nyaralni vágyókat. Barátságos, családi légkör, az udvar a gyermekek játszótere, játszóvár függőhíddal, hintákkal, hatalmas árnyékolt homokozó játékokkal, mellette kiülési lehetőség a felnőttek számára. Területi adottságok: -szabad strand főbejárat 120 méter -kikötő bejárat 180 méter -Napfénystrand bejárat 220 méter (homokos, fizetős strand, élmény fürdővel, kisgyerekekkel ideális) -Balatonlelle központ, sétáló 170 méter -vasútállomás, buszállomás 200 méter -bevásárlási lehetőség, posta, butikok, éttermek karnyújtásnyira Apartmanok: -2+3, illetve 2+2 férőhellyel. -1 szoba, fürdő zuhanyzóval, nappali konyha étkező egy légtérben -földszinti, babakocsibarát megoldásokkal Felszereltség: -Konyha: tűzhely, teafőző, mikrohullámú sütő, mosogató, fagyasztós hűtő, edények, étkészlet -Szoba, nappali: matracos ágyak, ágynemű, szekrény, kanapé, TV Szolgáltatások: -Belső parkoló -Udvarhasználat -Kerti sütő, tárcsa, kiülési lehetőség -homokozó -játszótér -WI-FI -BRINGÓ

10000,-Ft

fő/éjtől

10 / 2 apartman

Balatonfenyves Lukács tábornok u. 3. apartman

Jöjjön és töltsön el pár felejthetetlen napot nálunk és élvezze vendégszeretetünket. Nyugodt, csendes utcában lévő apartmanunkban felüdülés lesz minden eltöltött perc. Garantáljuk, hogy szobáink, konyhánk, fürdőszobánk tisztaságával elégedett lesz. Rendezett udvarral és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját. Vendégházunkban 2 külön bejáratú légkondicionált apartman van. Az apartmanok együtt, ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Férőhelyek száma: 4+3 és 2+2. Távoságok a háztól: étterem: 200 m élelmiszer üzlet: 200 m szabad strand: 300 m buszmegálló: 150 m vasútállomás: 300 m

7000,-Ft

fő/éjtől

4 / 1 apartman

Siófok Kató u.11. apartman

Jöjjön és töltsön el pár felejthetetlen napot nálunk és élvezze vendégszeretetünket. Nyugodt, csendes utcában lévő apartmanunkban felüdülés lesz minden eltöltött perc. Garantáljuk, hogy szobáink tisztaságával elégedett lesz! Rendezett kerttel és sok-sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját! Jöjjön Siófokra és pihenjen nálunk élvezze vendégszeretetünket a jól felszerelt tetőtéri 4 fős apartmanunkban! Ingyenes Wifi, szolgálja kényelmét. A város Ezüstparti részén csendes nyaraló házas övezetben talál meg minket. Pihenhet, étkezhet az udvari teraszon is. A fás zöld udvaron gyermeke játszhat, hintázhat, homokozhat, míg Ön elkészíti a kerti grillen, vagy bográcsban a vacsorát. A család szobatiszta háziállatát hozzánk elhozhatja. A Balaton part szálláshelyünktől 3-4 perc sétával elérhető, ahol élvezheti a tó szépségét, strandolhat, nagyokat sétálhat a parton. Bevásárlási lehetőség, vasútállomás és az éttermek 200m-es körzetben megtalálhatók. Minimális előfoglalási idő 7 éjszaka. Az apartman napi minimális dìja 23. 980. Kérjen ajánlatot!

7284,-Ft

fő/éjtől

5 / 1 apartman

Balatonszárszó Esze T.u.24. apartman

Györkös Apartman Balatonszárszó csendes, nyugodt környezetében található, ahol családias, vendégszerető légkör várja az idelátogató vendégeket. Az apartman max. 5 fő részére nyújt pihenést. Pihenést szolgálja nagy fedett terasz, grillezési bográcsozási lehetőség, gyermekeknek hinta, csúzda, csocsó asztal. Parkolás zárt udvarban. Sok szeretettel várjuk Önöket!

8000,-Ft

fő/éjtől

12 / 1 apartman

Balatonkeresztúr Vasut u. 33/a apartman

Balatonkeresztúron a centrumban kínálom apartmanházunkat. Közel a Balaton, szép környezetben, zárható udvarral, kerti kiülővel, teraszokkal, csendes helyen várom kedves vendégeimet. Családok, kisebb baráti társaságok jelentkezését várom, 2 fő nyaralása is megoldható. Összesen 4 külön bejáratú apartmannal várjuk kedves vendégeinket.

12000,-Ft

fő/éjtől